Rockmaraton - nyitás előbb, mint gondolnátok
A Rockmaraton szervezői úgy döntöttek, hogy már július 12-én délután négykor kinyitják a kempinget és mellé két büfét is, sőt a fesztiválzárás is később lesz.
Eddig úgy volt, hogy a Rockmaraton július 13-án indul, akkor lehet betódulni a helyszínre és elkezdeni ráhangolódni a bulira. A szervezők húztak egy merészet és úgy döntöttek, hogy már 12-én vasárnap délután négykor leverik a lakatokat a kapukról, kicsattintanak két büfét és szabad lesz a bejárás a kempingbe. Ezt megfejelték azzal a nem elhanyagolható dologgal, hogy amikor az egész fesztiválnak vége lesz, akkor sem dobnak ki senkit idejekorán, hiszen július 20-án, szintén délután négyig hagynak időt mindenkinek a kicuccolásra,a kemping elhagyására.
Tehát előbb nyit és később zár a kemping. Fontos tudnivaló, hogy a helyszíni jegyvásárlási lehetőséget is előrébb hozták, aki már vasárnap délután megérkezik, az tud magának jegyet venni a bejáratnál.
A rovat további hírei: Kultúra
Ismét Fringe tehetségkutatót indít a Magyar Zene Háza
2025. feb. 03.
Hobbi- és utcazenészeknek, valamint zeneiskoláknak, zenei alkotóműhelyeknek ad lehetőséget fellépésre idei Fringe felhívásával a Magyar Zene Háza.
"Karolina kertje" az Utószó élő irodalmi antológiában
2025. feb. 01.
Kötetbemutatóval folytatódott az Utószó című élő antológia sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D). A kortárs irodalom iránt érdeklődők Wirth Imre pályájával ismerkedhettek – a szerzővel Gyöngyössy Csaba beszélgetett kedden délután.
DSTV: mozgalmas időszak előtt a színház
2025. feb. 01.
Izgalmasnak ígérkezik az új esztendő a Bartók Kamaraszínház közössége számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az új bemutatók mellett már tart a Mikrofesztivál előkészítése, és szó esik a színházról szóló szakmai elismerésekről is. Hangkép.
DSTV: a handpan varázsa
2025. jan. 31.
Különleges hangszert és megszólaltatóját mutat be a DSTV összeállítása. Baruts Bence, a Sándor Frigyes Zeneiskola művész-tanára csapatával az intézmény gálájának egyik főszereplője volt a közelmúltban – ezúttal a handpan bemutatására vállalkozott. Handkép.
Történelmi időutazás az Intercisa Múzeumban
2025. jan. 30.
Restaurálják a katonai sírok áthelyezésekor előkerült szovjet katonák személyes tárgyait, "vasműs gyűjteményt" ajánlottak fel a múzeumnak, illetve elkészült a Vidám Park egy dodzsemének felújítása, amelyet bemutatnak majd az idei Sugárúti Fesztiválon. Hírcsokor.
DSTV: a szövegvilág bűvkörében
2025. jan. 30.
Az olvasás szeretete nem múló szeszély, derül ki a DSTV összegzéséből. A történet főszereplője igazi könyvmoly, akinek példája igazolja, bármilyen műfajról is legyen szó, mindenki megtalálhatja a maga szájízének való írókat és műveket. Hangkép.
Nyilvános órákkal és és esti szimfonikus koncerttel várja a közönséget a Zeneakadémia
2025. jan. 30.
Diákok fellépésével, nyilvános órákkal, előadásokkal és esti szimfonikus koncerttel is várja a közönséget az idén 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 9-én A tehetség napja című rendezvényén.