Aki lehozza nekünk a csillagokat az égről

- Kisgyermekként Bakonybélben nőttem fel, ahol az utcai világítás igen gyér volt, minden második villanyoszlopon világított egy 40 wattos izzó, így olyan sötét volt, hogy ha nem volt felhős az ég, akkor tökéletesen lehetett látni a Tejút y-ját. Emellett pedig a Fáklya folyóirat sci-fi részeit olvasgattam - emlékszik vissza a kezdetekre a csillagász. – A másik kedvelt hobbim a repülők megfigyelése volt. Nem volt túl messze tőlünk a szentkirályszabadjai repülőtér, s a kerítésnél állva néztem, hogyan szállnak fel és le a katonai repülők. Egyszer csak azt éreztem, hogy egy kemény tárgy nyomódott a hátamba. A géppisztolyos őrök elfogtak, de aztán ez annyiszor megismétlődött, hogy végül kaptam egy állandó belépési engedélyt a reptérre. Ott hozott össze a sors egy repülős őrnaggyal, aki elvitt a péri repülőtérre, s ott megismerkedtem a vitorlázással. Itt kezdtem el repülni is. Gyorsan tanultam, megcsináltam több típusvizsgát is. Góbé R 26-ossal kezdtem, majd jött a csehszlovák Banyik, a Pirát, a Jantar, az IS, majd a motoros gépek: a Zlim 142-145-ig, aztán az AN-2-esek és a Kamov helikopter.

Persze István előbb még mezőgazdasági szakközépiskolát végzett, azt követően pedig a 15. sz. Volánnál, Veszprém megyében lett gépkocsivezető. Ezt követte a repülés, amely 22 éven át tartott. Mezőgazdasági pilótaként a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztériumhoz tartozott, a feladata pedig permetezés, szúnyogirtás és műtrágyaszórás volt.

- Sajnos a rendszerváltáskor megszűntették a mezőgazdasági pilóták állását, így nekem is mennem kellett. Ezt követően is szerettem volna a repülés mellett maradni, így siklóernyőzést oktattam két évig. Ennek az oktatásnak egy furcsa baleset vetett véget. Otthon egy izzócsere közben leestem a létráról, s úgy összetört a lábam, hogy még ma is tizenegy csavar fogja össze.

István váltani kényszerült, és nyolc évig a Dunai Vasműben a hatalmas Belaz dömpereket vezette, manapság pedig anyagbeszerzőként dolgozik. Úgy tervezi, hogy innen megy majd nyugdíjba, ám még utána is tevékenykedne. Legfőképp másik hobbijának, a csillagászatnak szenteli szívesen idejét

- Önszorgalomból tanultam asztrobiológiát és asztrofizikát is. Sok-sok csillagásztól lestem el apró fortélyokat. Ami érdekelt, azt első hallásra megtanultam. Természetes, hogy távcső nélkül sem okoz gondot felismerni a csillagképeket, bolygókat. Tetszik, hogy többségének neve, eredete szép történeteket takar, többnyire a görög mitológiából, mondavilágból eredeztethető.

- A következő célom, hogy keresek egy szupernovát, ami tulajdonképpen egy felrobbant csillag, s azt is megmutatom mindenkinek. De folytatom a megkezdett előadás-sorozatomat is, amelyet elvállaltam.

István emellett előadásokat is tart gyerekeknek és felnőtteknek is.  Beszélgetésünk közben aztán személyes kérdéseket is érintünk. Például, hogy mi volt a legnagyobb élménye és hisz-e a földön kívüli életben?

- A legnagyobb élményem az M81 és M82 galaxis megpillantása volt egyszerre egy látómezőben. Ezek mintegy 80 millió fényévre vannak tőlünk. Szinte elképzelhetetlen távolságra. Aztán amikor az első távcsövemet megvásároltam, és két hónap felhős idő után végre megláttam az első bolygót, amely a Jupiter volt, azt óriási örömként éltem meg, a saját felfedezésemnek éreztem. S, hogy hiszek-e a Földön kívüli életben? Igen. Ezért a válaszomért, ha lenne inkvizíció, élve elégetnének. Nem tudom, hogy a tudósok miért titkolják ezt el. A nagy számok törvényszerűsége szerint voltak hasonló szupernova robbanások, mint anno a miénk. Nem nehéz elképzelni, hogy máshol is végbe mehetett ugyanaz a folyamat, mint nálunk. Nem árt ugyanis tudni, hogy alapjába véve mi is szupernova robbanás „termékei” vagyunk. Ilyenkor az első tized másodpercben olyan gázok, vegyi anyagok szabadulnak fel, mint az arany, a higany, a réz, a nátrium, s amint megjelenik a vas, szétrobban az egész. Később a kozmikus felhőkben az atomok újra összeállnak bolygókká, ahol már a szén és egyéb elemek is megtalálhatóak lehetnek. Innen pedig már a többit nem nehéz elképzelni… Nem tagadom, volt olyan megfigyelésem is, ami engem is elgondolkodtatott. Március 3-án 20.11-kor láttam a Holdon egy akkora villanást, hogy a mai napig fogalmam sincs arról, mi lehetett az, de a légköri zavart kizárnám. Aztán pár perc múlva még egyet, és ezt senki sem közölte. Írtam is a Magyar Csillagász Egyesületnek egy e-mailt, s de nem kaptam rá választ…

A csillagászok egyébként rendkívül összetartanak. A helyi egyesület – a Dunaújvárosi Amatőr Csillagász Egyesület (DACSE) – is folyamatosan várja az új tagokat, a jelentkezőket, akiket érdekelnek az égi jelenségek. Minden pénteken 16 órától az MMK 106-os termében lehet őket megtalálni.

Szóládi Zoltán