Átadták a Pro Pentele díjakat
Pentele városrész is megtartotta Szent István napi kenyérünnepét. A nagy hagyományokra visszatekintő rendezvényen átadták a Pro Pentele díjakat. Az ünnepségen Szabó Tamás, a Penteléért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a korábbi díjazottakat és a csantavéri testvértelepülésről érkező vendégeket.
A műsort a Kéknefelejcs énekegyüttes nyitotta. A hölgyek, akik tavaly az országos amatőr énekfesztiválon nyolcadik helyezést értek el, most aratódalokkal készültek. Szabó Zsolt Róbert egy kis történelmi visszatekintés keretében beszélt az államalapító Szent Istvánról.
Egy verset követően sor került a városrész díjának átadására. Oklevél Penteléért elismerésben részesült H. Szabó Teréz (aki a Kéknefelejcs énekkar oszlopos tagja), Lemák Jánosné (aki rendszeresen segít a különféle rendezvények lebonyolításában), Sonkoly János (aki rendszeresen támogatja a programokat). A Pro Pentele díjat Szabó Zsolt Róbert vehette át (lokálpatrióta építész, aki többek között a Monbach kúria és a monostor felújítására is terveket készített). Az elismeréseket Hingyi László, a körzet önkormányzati képviselője, dr. Bakos Károly, a helyi választási bizottság elnöke és Szabó Tamás, a Penteléért Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át.
A díjak után Böttger Antal református lelkész mondott imádságot, majd felszelték az ünnepi kenyeret. Ezt követően kezdetét vette a mulatozás, az aratóbál.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.
Megemelt támogatás érkezik decemberben
2024. nov. 14.
Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.