A rendezvényt hagyományosan a felsőbb évesek szervezik az iskola leendő elsős diákjainak. A kétnapos program célja, hogy az intézmény diákjai minél jobban megismerjék leendő osztálytársaikat.
Dunaújváros Televízió
A rendezvényt hagyományosan a felsőbb évesek szervezik az iskola leendő elsős diákjainak. A kétnapos program célja, hogy az intézmény diákjai minél jobban megismerjék leendő osztálytársaikat.
Dunaújváros Televízió
Agyérgörcs utáni beszédkészség-zavarok kezelésében nyújt segítséget Takácsné Csór Marianna nemrég megjelent könyve, mely a logopédus tegnapi előadásának törzsanyagát is képezte.
Hét új fát ültettek a Dunaújvárosi Egyetem campusán hétfő délelőtt, mely egy újabb lépés a Zöld Egyetemmé válás útján.
Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját ünnepelték a Móricz iskola diákjai hétfőn délelőtt a szünetekben az iskola udvarán.
Konkrét javaslatcsomaggal áll elő a kormány a diákok leterhelésének csökkentésére a köznevelési kerekasztal keddi ülésére - erről Rétvári Bence beszélt az Echo TV-nek. Rámutatott: az európai munkaerő-piacon lesznek versenyben azok a diákok, akik az elkövetkező időszakban az iskolából kikerülnek.
A nyolcadik helyen végzett Csepeli Sára, a Széchenyi gimnázium 10. A osztályos tanulója az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjében.
A Kereskedelmi iskola érettségi előtt álló diákjaihoz érkezett Köves Slomó vezető rabbi, aki az ifjúságvédelem, az antiszemitizmus, a mindennapi zsidóság témakörében tartott előadást az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által szervezett előadássorozat részeként.
A Hild iskola mellett sikeresen szerepelt a Dunaferr iskola is az országos szakmai versenyen.