Elment közülünk egy legendás alak. Azon penteleiek egyike volt, akik veleszületett természetességgel és tehetséggel voltak megáldva. Utolsó útjára kísérve emlékezünk nemes egyéniségére, városunk egyik kiemelkedő alakjára, Őri Zoltánra.
Elment közülünk… Még utoljára lágy szellő formájában mindenkit egyenként végig simogatott, azzal a meleg szeretettel, ahogy ő tudott nézni. Egyszerű,tiszta, természetes őszinte mosollyal. Ez a mosoly nem téveszthető össze, csak ritka emberek sajátossága. A szeméből árad, onnan sugárzik, megérinti a vele találkozót.
Olyan szép csöndben ment el, ahogy élt. Vigyázott arra, hogy senkinek ne legyen terhére. Jött, ment, kutatott, szemlélődött, új és új dolgokat fedezett fel, amik sorba megírásra vártak. Ha olyan közegbe került, ahol figyeltek rá, akkor mesélt. Igaz meséket, igaz történeteket. Ő volt a penteleiek krónikása: mindazt, amit kisgyermek korától látott-hallott, újra élte és utánajárt, utána kutatott. Semmit nem mondott és nem írt le meggondolatlanul. Minden szava szentírás volt, mert biztosan lehetett tudni, hogy előtte alaposan körbejárta, elmélyült a témában, levéltárban, katonai térképeken ellenőrizte az igazságot.
Történeteit regénybe illően mesélte el. Aki hallotta vagy olvasta, az észrevétlenül már benne is volt az elbeszélésben, rabul ejtette és azt kívánta, még-még… Csak kézbe kell venni írásait, könyveit a Kurucok a Duna mellett, netán A Duna titkát, a Találkozásom a várossal és máris otthon érezzük magunkat. Otthon vagyunk Csepeltől Bajáig a Duna mindkét oldalán térben és időben mozogva. A legtöbbet mégis Penteléről mesélt: az Erzsébet királynő emlékére ültetett fáktól kezdve, melyek még mindig állnak a 6-os út mentén, a Kozider padlásig. Ez volt az ő hazája.
Mit adott Dunaújvárosnak? A történelmén kívül épületeket, városi jelképeket: részese volt a kokszoló beruházásnak, a Fabó Éva Uszoda, a Református és az Evangélikus templom építésének, de sok családi ház, nyaraló is fűződik a nevéhez. Letette névjegyét a Lajos kövek és a 48-as emlékműnél is. Meghatározó személyisége, egyénisége volt a város arculatának alakításában. Nemcsak pentelei volt, hanem városépítő is. A Műegyetem elvégzése után 1953-tól építészmérnökként a 26-os Állami Építőipari Vállalat építésvezetője, 1962-től a városi tanács műszaki osztályának vezetője, majd 1974-től a Dunai Vasmű Beruházási Főosztályának építészeti vezetője, nyugdíjas éveiben a Pentele városrész szószólója, helytörténész. Pro Pentele Díja és a Dunaújváros Aranytoll Díja méltón fejezi ki életművét.
Zoli bácsi, mosolyod kísérjen tovább bennünket utunkon! Nyugodj békében!
Fotó forrása: oriandras.hu


