Kétévente kell ellenőrizni a lifteket
Változnak a liftek műszaki felülvizsgálatáról szóló szabályok a kormány honlapján megjelent rendelettervezet szerint, amely kétévente írná elő a fővizsgálatot a 20 évnél nem régebbi liftek esetén.
A tavaly májusi, a felvonókról szóló kormányrendelet szerint a 10 évesnél nem régebbi - vagy pedig a 10 évnél nem régebben felújított - lifteknél évente egy fővizsgálatot kell tartani. Az ennél idősebb lifteknél félévenként felváltva egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell megrendelni az erre jogosított szervezetnél.
A tervezet szerint a 20 évesnél nem régebbi - vagy 20 évnél nem régebben felújított - berendezés esetében évente felváltva egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell elvégezni. Az ennél idősebb lifteknél pedig félévenként felváltva, egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell az arra jogosított szervezettel elvégeztetni.
A tervezet szankciót is tartalmaz arra az esetre, ha valaki megszegi a lift ellenőriztetésére, illetve biztonságtechnikai felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettségét. Ha a kötelezett magánszemély, akkor 300 ezer forintig, míg ha jogi személy, akkor 500 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
MTI
A rovat további hírei: Közélet
Két keréken Dunaújváros – százak tekertek a 39. Bringatúra közösségi programján (galériával)
2025. máj. 14.
Pazar időjárás, vidám hangulat és remek közösségépítő sportesemény – ismét sokan vettek részt a már hagyományos bringatúrán múlt szombaton délelőtt. A kezdeményezés már a 39. alkalmat számolta – kisebbek és nagyobbak is százával pattantak kerékpárra, hogy letekerjék a 30 kilométeres távot.
Hálával az ápolók elhivatott munkájáért
2025. máj. 14.
Az ápolók nemzetközi napjának megünneplése egy egész délelőttöt ölelt fel városunkban. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben felavatták az Ápolók kertjét, ahol már egy hársfa is szimbolizálja munkájukat. A faültetést követően a vendégeket a „C” szárnyban fogadták, ahol kitüntetést vehettek át azok, akik sokat tettek, tesznek a dunaújvárosiak egészségéért.
Szakmai napot szervezett az Útkeresés Segítő Szolgálat a Mondbach-kúriában
2025. máj. 13.
Nem sok olyan alkalom van az évben, amikor a szociális szférában dolgozók együtt tölthetik az időt, adott esetben szakmailag is közösen fejlődhetnek. Ezért is volt nagyon fontos az Útkeresés Segítő Szolgálat legutóbbi szakmai napja, amelyet a kúriában bonyolítottak le hétfőn.
Hogy sose fordulhasson elő még egyszer...
2025. máj. 12.
Bensőséges ünnepség helyszíne volt a második világháború dunapentelei áldozatainak emlékműve a köztemetőben múlt pénteken: az európai hadműveletek befejezésének emléknapján a településről elhurcoltakra emlékeztek a résztvevők.
Értékmentők találkozási pontjává válhat a Generációk Háza (galériával)
2025. máj. 12.
Jótékony célú kiállítás, szép szavak és színes programkavalkád – ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuját a Generációk Háza elnevezésű közösségi tér az Esze Tamás utcában még múlt pénteken.
Német cserediákok látogattak a Városházára
2025. máj. 10.
Hosszú évtizedekre visszatekintő hagyomány, hogy városunkban cserediákokat fogadnak. Ebben az évben is érkeztek dortmundi középiskolások, akiket a Széchenyi István Gimnázium tanulói láttak vendégül. Kirándulásuk egyik állomása a közgyűlési terem volt, ahol Szabó Zsolt alpolgármester köszöntötte a diákságot és a pedagógusokat.
"Ha elmondjuk az elvárásainkat, sérelmeinket, előbbre léphetünk"
2025. máj. 09.
Alig egy hónappal ezelőtt adtuk hírül, hogy városunkban újra mérgezik a kutyákat, az önkormányzat és persze a kutyások (meg minden jóérzésű ember) megoldást akarnak. Talán a nagy nyilvánosságnak is köszönhetően azóta nem volt mérgezés, viszont a megnyugtató megoldás érdekében az egyeztetések azóta is folynak.