Eloltották a tüzet a temetőnél!
Háromszáz négyzetméteren égett az aljnövényzet a temető mellett ma délután. A tűzoltók hamar a helyszínre értek, s közel két óra alatt sikerült úrrá lenniük a lángokon.
A tegnapi gázpalack-robbanás után ma szabadtéri tűz adott munkát a tűzoltóknak Dunaújvárosban. Ezúttal a Temető utcában csaptak fel a lángok, s mint azt Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője érdeklődésünkre megerősítette, a temető melletti aljnövényzet, illetve temetői hulladék kapott lángra nem sokkal délután négy óra előtt. A tűzoltók már a helyszínen tartózkodnak, megkezdték az oltási munkálatokat.
Frissítve 18:00
Este hat óra előtt arról tájékoztatta honlapunkat a katasztrófavédelem szóvivője, hogy végre sikerült eloltania a lángokat a tűzoltóknak. Mint azt megtudtuk, háromszáz négyzetméteres területen égett az aljnövényzet, s ugyan az oltási munkálatok már befejeződtek, a dunaújvárosi tűzoltók még egyszer átnézik, valamint átforgatják a leégett területet. A tűzesetben szerencsére senki sem sérült meg, s mint azt Szabó-Bisztricz Anett elmondta, anyagi kár sem keletkezett.
A rovat további hírei: Sziréna
Sanyarú sorban tartott kutyusokat – állatkínzásért felelhet
2024. júl. 19.
Az állatok bestiális körülmények között, gondozatlanul, élelem és víz nélkül vészelték át "gazdájuk" kínzását a perkátai szőlőhegyen lévő ingatlanban. Több tucat négylábút találtak a dunaújvárosi rendőrök – most lezárták a nyomozást, a 35 éves nő állatkínzás miatt felelhet.
Meghosszabbították a hőségriasztást
2024. júl. 12.
Az év eddigi legdurvább hősége volt a héten – nem kérdés, hogy lesz még hasonló a következő hetekben-hónapokban. Sajnos változatlanul aktuális: a kánikula időszaka különleges kihívások elé állít mindenkit. Tippek és trükkök újra – de nem lehet elég a figyelmeztetés!
Ha kánikula, akkor fontos a megelőzés is!
2024. júl. 10.
Hőségben minden könnyebben kap lángra, de még egy veszélyforrásra figyelmeztet a katasztrófavédelem vármegyei szóvivője: a szénmonoxid-mérgezések száma is megugrik a kánikula időszakában.
Az eltiltásra is fittyet hányt a szabályszegő
2024. júl. 09.
Eltiltás hatálya alatt vezetett, majd kivonta magát a rendőri intézkedés alól egy férfi a városban – most vádat emelnek ellene. Ittas is volt, ehhez képest apróságon bukott, értesült a DO.
Tűzgyújtási tilalom – fontos tudnivalók
2024. júl. 07.
Nem árt tisztában lenni a tényekkel: április 30-tól október 1-ig tűzgyújtási tilalom van érvényben. Ez azt jelenti, hogy például a kerti zöldhulladékot nem lehet égetni, de ha nincs megyei, vagy országos tiltás, bográcsozni-sütögetni még lehet a szabadban.
Harmadfokú hőségriasztás – majdnem egy héten át!
2024. júl. 06.
Ahogy tegnapi anyagunkban jósoltuk, vasárnap nulla órától jövő péntekig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos.
Futva menekült a rendőri ellenőrzés elől
2024. jún. 27.
Az is kiderült, mire föl a spuri: járművezetéstől eltiltott férfi ellen emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. Naná, többszörös visszaeső, és persze a kocsival sem volt minden patent és passzos, értesült a DO.