Időjárás: mérséklődik a kánikula
Szépen lassan és fokozatosan ugyan, de véget ér az idei utolsó hőhullám, tudhatjuk meg az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Ma elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, a nap második felében már az Északi-középhegység térségében is több lesz a felhő, elszórtan zápor is kialakulhat, a Tiszántúlon viszont továbbra is sok lesz a napsütés, és ott csapadék nem valószínű. Este, éjszaka nagyobb valószínűséggel délnyugaton, majd a középső területeken fordulhat elő zápor, helyenként zivatar. Napközben több helyen erős lesz az északnyugati szél, de estére a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. Zivatarokat viharos széllökés is kísérheti. A hőmérséklet délután 24 és 36 fok között valószínű, a Dunától keletre lesz a 30 fok feletti érték. Késő estére 18 és 29 fok közé hűl le a levegő.
Az Országos Meteorológiai szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint a napi középhőmérséklet szerdán az Alföldön még jellemzően 25-26 fok körül, sőt a Tiszántúl északi felén néhol még 27 fok közelében valószínű. Csütörtökre viszont mindenütt 25 fok alá csökken a napi középhőmérséklet, ezzel a minden bizonnyal utolsó idei hőhullám is véget ér. Szerda este, éjjel előbb a Dél-Dunántúlon, majd a középső országrész déli felében fordulhat elő elszórtan zivatar. Bár ezeket szélerősödés és intenzív csapadék kísérheti, heves események nem valószínűek.
A rovat további hírei: Mozaik
ABolhapiac: zsúfolt sokadalom várható vasárnap
2025. okt. 17.
A tömeges jelenlét és a változatos kínálat ígéretével folytatódik az elmúlt időszakban népszerűvé vált sorozat a piac területén most vasárnap.
Miért érdemes esküvői idézetet írni a meghívóra?
2025. okt. 17.
Az esküvői meghívó az első pillanat, amikor a vendégek bepillantást nyernek a nagy nap hangulatába. Egy apró kártya, ami információt közöl és érzést közvetít. Előrevetíti, milyen lesz az esemény stílusa, hangulata, és mit tükröz az ifjú pár személyisége. (X)
Hatékony szellőztetés csőközbe építhető megoldásokkal
2025. okt. 17.
A modern otthonok egyik nélkülözhetetlen része a jól megtervezett szellőzés. Különösen igaz ez azokra a helyiségekre, ahol nincs közvetlen szellőzési lehetőség, vagy a meglévő nyílászárók nem elegendőek a megfelelő légcserére. (X)
Hozzátartozóként a beteg mellett – díjmentes kurzust indít a Szent Pantaleon Kórház
2025. okt. 17.
Nagyon aktuális közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet: az intézmény ingyenes ismeretterjesztő kurzust kezd az otthoni ápolás, gondozás iránt érdeklődők számára. Felhívás és menetrend az alábbiakban – várják a jelentkezőket!
DSTV: állatvédelmi témahét az Aranyban
2025. okt. 17.
Az állatvédelmi témahét kezdeményezéséhez idén is csatlakozott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösség az iskola falain kívül az Ebrendészeti Telep védenceit támogatta, a falakon belül pedig különböző játékos feladatokkal tanulhattak a diákok. Hangkép.
Természetes megoldások a mindennapi stressz kezelésére
2025. okt. 16.
A modern élet számtalan kihívást tartogat, amelyek gyakran próbára teszik a szervezet tűrőképességét. A rohanó hétköznapok, a munkahelyi nyomás vagy a fárasztó életmód mind hozzájárulhatnak a túlzott stresszhez. (X)
A modern férfi borotválkozási és szakállápolási szokásai
2025. okt. 15.
A férfiak borotválkozási és szakállápolási szokásai az utóbbi években drámai változásokon mentek keresztül. Ahogy a divat és a stílus terén is, úgy az arcápolásban is új trendek és termékek jelentek meg. (X)








