Jégkorong: rajtra készen a DAB
Nagyon várja a MO Liga 2015/2016-os idényének vasárnapi rajtját a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely a Ferencváros ellen kezdi meg az új szezont.
Az eredeti tervek szerint a Brassó elleni összecsapás értékelésével kedveskedtünk volna a jégkorong városi szerelmeseinek, ám azzal, hogy a MOL Liga versenybizottsága elhalasztotta az erdélyiek elleni mérkőzést, nem csak együttesünk, hanem a mi menetrendünket is felborította. Visszatekintő helyett így egy előzetessel kedveskedünk a DAB drukkereinek, hiszen vasárnap este negyed héttől az FTC együttese érkezik a Dunaújvárosi Jégcsarnokba, vagyis holnap végre már a DAB számára is megkezdődik a MOL Liga idei küzdelemsorozata.
A zöld-fehérek nem lehetnek ismeretlenek a mieink számára, hiszen a nyári felkészülés alatt két alkalommal is megmérkőzött velük Lee Gilbert együttese, s bár Dunaújvárosban 3-1-re, míg a fővárosban 5-4-re nyert a Fradi, mindkét találkozón volt esélye a sikerrel az Acélbikáknak is. A zöldek már átestek a tűzkeresztségen, ugyanis pénteken este Miskolcon, a MOL Liga címvédőjénél mérették meg magukat, s bár az első harmad után még egálra álltak a Jegesmedvékkel, a folytatásban bedarálta őket a DVTK, mely végül 6-3-as sikert aratott a Lindqvist-csapat ellen.
A DAB együttese nagyon várja már a szezon első tétmérkőzését, s bár a csapat még nincs kész, természetesen a sikerben bízik Lee Gilbert, Acélbikáink nyáron kinevezett szakvezetője.
"Úgy érzem, hogy készen állunk a szezon rajtjára, sikerre éhesen várjuk a Ferencváros együttesét. A felkészülésünk nagyon tanulságos volt, egy komoly fejlődési folyamat első szakaszán vagyunk túl, mely kemény munkát kívánt meg a csapat minden egyes tagjától. Ezzel együtt azt is látni kell, hogy ez egy tanulási folyamat, mely az első naptól, egészen a szezon utolsó mérkőzéséig tart majd, de remélem, hogy ebben is sikeresek leszünk.
Vasárnap egy olyan csapat érkezik hozzánk, melyet már sikerült megismernünk, s a nyári mérkőzéseinkhez hasonlóan ismét nagy csatára számítok. fontos lesz, hogy milyen minőségű lesz a védekezésünk, s miként tudunk kijönni a speciális játékokból, az emberelőnyből, valamint az emberhátrányokból, melyek eldönthetnek egy-egy kiélezett mérkőzést. Remélem, hogy sok szurkoló kilátogat majd a mérkőzésre, melyet természetesen szeretnénk győzelemmel zárni. Egyedül Timur Rasulov játékára nem számíthatunk térdsérülés miatt, az ő felépülése jól halad, remélhetőleg október elején már ő is harcra kész lesz." – árulta el a DAB csapatának vezetőedzője.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.
Ráadásos vereséggel kezdett a DAB
2025. aug. 15.
Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.
Álom maradt az elődöntő
2025. aug. 15.
Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.
DSTV: látványos megméretés a pumpapályán
2025. aug. 14.
Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.
Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n
2025. aug. 14.
Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.
Könnyed siker az edzőmeccsen
2025. aug. 14.
Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.
Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is
2025. aug. 13.
Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.