Közel három milliárd forint tehetséggondozásra
Tanévnyitó értekezletet tartott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dunaújvárosi Tankerülete. Moravecz Attila, a tankerület igazgatója a megújult közgyűlési terembe hívta össze a város és tizenhét környező település általános iskolájának vezetését (amelyek a dunaújvárosi tankerülethez tartoznak).
Az új tanévre vonatkozó szakmai felvetésekről, tervekről tájékoztatta a pedagógusokat.
Az értekezlet elején Cserna Gábor polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Elsőként a pedagógusok életpályamodelljéről beszélt.
- Bevezetésével a kormány célja az volt, hogy a megalázóan keveset kereső pedagógusok egzisztenciáján javítson, hiszen ha azt mondjuk, hogy a mi jövőnk a gyermek, az ország gazdasági felemelkedése gyermekeink tudásán is múlik, akkor az oktatás-nevelés kulcsszereplője, a pedagógus, az őt megillető értelmiségi lét színvonalán kell éljen- kezdte a polgármester.
Idén szeptembertől már harmadszorra kapnak béremelést a tanárok, amelyre meg is van költségvetési fedezet. Cserna Gábor hozzátette, a fizetések a következő években is emelkednek, így 2017 szeptemberére az átlagos növekedés meghaladja majd a 40 százalékot. Mint mondta, fontos kormányzati cél az is, hogy csökkenjenek a családok tanévkezdéssel kapcsolatos kiadásai, így az idei tanévben minden első, második, harmadik osztályos általános iskolás kisgyermek ingyen kapta meg a tankönyveit. Két év múlva pedig valamennyi általános iskolás gyermek ingyen jut hozzá a tankönyveihez a tervek szerint. Ezen kívül sok család kedvezményesen vásárolhatta meg a tankönyvcsomagot.
- Tudom, az iskola sikerét sok mindenen lehet mérni, de az igazi siker mégis csak a családokkal összefogva megtanítani a gyermekeket arra, hogy biztos alapokra építkezve tudjanak szabadon, örömmel, felelősségteljesen élni és alkotni az élet bármely területén. Ha elérjük azt, hogy az iskola olyan fiatalokat bocsát ki, akik tisztában vannak képességeikkel, akkor boldogulni fognak az életben. Nemzeti ügy a tehetséges fiatalok megtalálása, mert ők az ország sikerének motorjai lehetnek, és erősítik Magyarország jó hírnevét- hangsúlyozta Cserna Gábor, majd arra hívta fel a pedagógusok figyelmét, hogy a Nemzeti Tehetség Program keretében 2,8 milliárd forint összegben írtak ki pályázatokat a mostani tanévre.
Továbbá, intézmények korszerűsítését, informatikai fejlesztését, illetve a művészetoktatás, a mérés-értékelést, a pedagógiai szakszolgálat fejlesztését célzó pályázatok kiírása is várható. Cserna Gábor arról is beszélt a pedagógusoknak, hogy szakmai egyeztetések után a kormány társadalmi vitára bocsátja a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetésének kérdését. Várhatóan egy hamarosan elinduló köznevelési portálon mondhatnak véleményt a szülők, tanárok, az ország polgárai, hogyan változzon a magyar iskolarendszer.
- Csakis a becsülettel elvégzett munka lehet a célunk, mert eredmények és sikerek másként nem születnek- zárta beszédét a polgármester.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: felavatták az elsősöket
2023. nov. 19.
Jó hangulatú, szép eseményről tudósít a DSTV összeállítása. A görögkatolikus templomban rendezték az immár hagyományos avatóünnepséget a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elsős nebulóinak. Hangkép.
Szakmai délután az autizmusról
2023. nov. 10.
A pedagógiai szakszolgálat dunaújvárosi bázisán, valamint az online térben Beszélgessünk az autizmusról címmel szerveznek tanácskozást jövő szerdán. Hétfőig lehet még jelentkezni!
DSTV: elsősöket avatott a Vasvári iskola
2023. okt. 25.
Az iskolahét egyik csúcspontja idén is az elsősavató volt a Vasváris Pál Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az elsős nebulók az avatás mellett emléklap kíséretében kapták meg zöld-sárga, vasváris nyakkendőjüket – így váltak az iskola teljes jogú polgárává. Hangkép.
DSTV: családi nap a Petőfi iskolában
2023. okt. 24.
Először csatlakozott idén az állatvédelmi témahét programjához a Petőfi Sándor Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A színes, izgalmas, az egész diákságot megmozgató eseménysor végén remek hangulatú családi napot rendeztek – természetesen itt is a témába vágó kínálattal. Hangkép.
DSTV: a szakképzés napjára készülnek
2023. okt. 18.
Az utolsó simításokról tudósít a DSTV összegzése. Immár hatodszorra rendezi meg a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum a város legnagyobb pályaorientációs eseményét, a Dunaújvárosi Szakképzés Napját a Dunaferr iskola villamos tagozatán október 20-án, pénteken. Előhangkép.
DSTV: foglalkozásokkal ünnepelt a szakszolgálat
2023. okt. 12.
Színes és szerteágazó a pedagógiai szakszolgálat tevékenysége, derül ki a DSTV összegzéséből. A dunaújvárosi tagintézmény is csatlakozott az alapítás 10. évfordulóját ünneplő országos programsorozathoz – több nyitott eseményre is várta az érdeklődőket, érintetteket. Hangkép.
DSTV: begördült az utazó egyetem
2023. okt. 11.
Városunkban is bemutatkozott a Neumann János Egyetem NEUTECH – Neumann Technológiai Bázis elnevezésű, high-tech felszereltségű utazó egyeteme, derül kis a DSTV összegzéséből. A digitális innovációs konténerben a diákok interaktív és gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt. Hangkép.










