Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kultúramentés – nem középfokon

Kultúra
Munkásművelődési Központ
MMK
Kováts Rózsa
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2015. szep. 12., 14:55

Közösségépítő tartalmakkal kívánja erősíteni és megújítani tevékenységét az MMK. Ennek egyik és első sajtótájékoztatóját tartották a héten azzal a bejelentéssel, hogy a Szellemi Ember Baráti Kör (SZEM) kezdeményezését támogatja az MMK vezetősége.

A továbbiakban pedig segíti és szervezi az érintett intézményekkel való személyes tapasztalatcserét, tartalmi munka javítását – mondta Kováts Rózsa, az MMK ügyvezető igazgatója:

-A szeptembertől induló, teljesen új programomban, teljesen új vonal mentén kívánunk az MMK-ban dolgozni. Elsődleges célom a kultúramentés, illetve a kistérségi közösségi együttműködés kialakítása. Ez azt jelenti, hogy minden kulturális intézményhez személyesen látogatok majd el városunkban és a kistérségi művelődési házakba is, mint Kulcs, Nagyvenyim, Mezőfalva, Baracs, Kisapostag. Amikor Molnár József Dodi megkeresett a programjával - beleértve a közösséget, amit képvisel - egyértelmű volt számomra, hogy illeszkedik az elképzelésembe.

Molnár József egy olyan digitális programajánlót is szeretne csinálni, ahol mindenki nyomon követhetné a város a kistérség kulturális eseményeit.

-A kultúramentés egy hosszú távú program, a digitális platform – ami most van tesztelési üzemmódban – arra lesz jó, hogy sok ezer embernek eljuttathatjuk majd a kulturális intézmények híreit, rendezvényeit, s ezáltal kikerülhetőek lesznek, mondjuk a programütközések. Ez a platform nagyon gyorsan és jól áttekinthető lesz, településválasztós szisztémával. Ez akkor válik valóra, ha intézményvezetőtől a résztvevőkig, mindenki azt gondolja, hogy ezért valamit tenniük kell. Az elektronikus programnaptár kis része a kultúramentésnek, de annak első lépéseit megtettük.

A rovat további hírei: Kultúra

A költészet napja: konferenciával és gálával ünnepelnek

A költészet napja: konferenciával és gálával ünnepelnek

2025. ápr. 08.

Konferenciával és nagyszabású gálával ünnepli az idén húsz éves Versünnep Fesztivál a költészet napját április 11-én a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében.

Koncertözön és programkavalkád a zeneiskolában

Koncertözön és programkavalkád a zeneiskolában

2025. ápr. 07.

Idén is nagyszabású kínálattal készül a Sándor Frigyes Hétre a jeles muzsikus-zenepedagógus nevét viselő művészeti iskola: minden napra jut érdekes program – ráadásul már mától!

DSTV: a Viadana nagy visszatérése

DSTV: a Viadana nagy visszatérése

2025. ápr. 07.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTVÖ összegzése arról, hogy tomboló sikert aratott a Kortárs Művészeti Intézetben a Viadana Kamarakórus. Az együttes több év szünet után koncertezett újra Dunaújvárosban – szépszámú közönség és vastaps köszöntötte újra. Hangkép.

Utószó: Kemény István és verses lovagregénye (!) a folyatásban

Utószó: Kemény István és verses lovagregénye (!) a folyatásban

2025. ápr. 06.

Kemény István József Attila- és Baumgarten-díjas költő, író, esszéíró lesz a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) sorozatának következő vendége; az irodalom barátait szerdán délután várják a magyar költészet napja alkalmából rendezendő eseményre.

Kiss Kálmán varázslatos vendégeskedése az Utószó sorozatában

Kiss Kálmán varázslatos vendégeskedése az Utószó sorozatában

2025. ápr. 03.

Versben mondta el, minden túlzás nélkül: humorral és nagy mesélőkedvvel körített rendhagyó irodalomórákká vált a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) élő irodalmi antológiája legutóbbi eseménye: az Utószó című sorozat vendége Kiss Kálmán költő, író, tanár volt, akivel Gyöngyössy Csaba beszélgetett kedden délután.

Folytatódik a "Rosti a Restiben" sorozata

Folytatódik a "Rosti a Restiben" sorozata

2025. ápr. 01.

A Rosti diákjainak műveiből nyílt tárlat szép sikert aratott a Vasmű úti egységben, a következő bemutatót szerdán délután ajánlják a vendégek figyelmébe. Kajtár Lara önálló tárlattal rukkol ki.

Több mint 220 programot kínál a Wunderbar Fesztivál

Több mint 220 programot kínál a Wunderbar Fesztivál

2025. ápr. 01.

Országszerte mintegy 190 intézmény vesz részt a Wunderbar Fesztivál több mint 220 programot kínáló programsorozatában április 5-ig.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  5. Három pont a fa alá

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő