Labdarúgás: veletek az ország!
2015. szeptember 4-én Románia, majd 7-én Észak-Írország ellen játszik labdarúgó válogatottunk. Mindkét összecsapás 20:45-kor kezdődik.
A magyar társadalom részéről hatalmas összefogás, támogatás és bizalom tapasztalható a labdarúgó-válogatott irányába, hiszen mintegy százezer ember kívánt jegyet vásárolni a Románia elleni találkozóra a hónap elején. Dunaújváros is csatlakozott ahhoz az összefogáshoz, mely az országot átszövi, a Veletek az ország jelszó zászlaja alatt. Ennek kapcsán a Románia elleni találkozóra jegyet nem szerző dunaújvárosi szurkolók az összecsapást óriás kivetítőn nézhetik városunk főterén, ahová kilátogatnak labdarúgó szervezeteink is. Így a találkozó előtt, közben és a végén találkozhatnak a Dunaferr Vasas kispályás bajnokcsapatának, a Dunaferr DF Renalpin FC futsal együttesének és a Dunaújváros NB II-es csapatának küldötteivel, akik kisebb ajándékokkal kedveskednek a kilátogatott szurkolóknak.
Nem lesz egyszerű összerakni a kezdőcsapatot
Bernd Storck megbízott szövetségi kapitánynak nincs egyszerű dolga megtalálni a kezdő 11-et, mivel a korábbi kulcsjátékosok közül több futballista szerepeltetése kérdéses (Gera Zoltán eltiltását tölti az első meccsen, Juhász Roland sérüléssel bajlódik, Szalai Ádám és Stieber Zoltán játékát mellőzi klubcsapata).
Képek forrása: internet
Játékvezetés
Az UEFA a német Felix Brychet jelölte a pénteki Magyarország-Románia Európa-bajnoki selejtező játékvezetőjének, aki 2007 óta tagja a nemzetközi keretnek, és az utóbbi években jelentős tapasztalatot szerzett a nemzetközi porondon. Tavaly bíráskodott a brazíliai világbajnokságon, 2014-ben Európa Liga-döntőt vezetett, a Bajnokok Ligájában elődöntőt bíztak rá. Ez lesz az első mérkőzés, amelyen magyar csapatnak vezet, a román válogatottnak is csak egyszer, még 2007-ben fújt, akkor pénteki ellenfelünk 2-0-ra legyőzte Luxemburgot. Brych oldalvonali asszisztensei honfitársai, Mark Borsch és Stefan Lupp lesznek, az alapvonalon Bastian Dankert és Marco Fritz segíti a játékvezető munkáját. A negyedik játékvezető teendőit Rafael Foltyn látja el.
-Szárszó Lajos-
A rovat további hírei: Sport
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.