Látogatóban a gyáróriásnál
Gyárlátogatással egybekötött nyílt napot szervezett ma a Hamburger Hungária Kft. A délelőtt folyamán lehetőség volt megtekinteni a papírgyár külső területét.
Láthatták a hamarosan elkészülő új erőművet. Ennek építési munkálatai már az utolsó fázisban vannak, az idegenvezető tájékoztatása szerint októberre várható a próbaüzem. Szénnel, fával, és biomasszával fog üzemelni az erőmű, és itt égetik majd el a papírgyártás során keletkező, már nem feldolgozható hulladékot is. Az erőmű a két papírgép gőzellátását és a villamos energia egy részét fogja megtermelni a papírgyár számára.
A külső területen helyezkednek el a feldolgozásra váró hulladékpapír bálák, a tároló kapacitása 25 ezer tonna. Jelenleg 22 ezer tonna papír volt ott, s mint azt az idegenvezető elmondta, ez tíz napra elegendő mennyiség. A kisvonatos utazás a kész papírgurigák tárolója mentén folytatódott. Ez a tároló 22 ezer tonna papírt tud tárolni, amely két hét termelési mennyisége. A raktárban oxigén-szegény a levegő (mintha négyezer méter magasságban lennénk). Éppen ezért, ebben nem dolgozik senki, hanem minden automatizált. A kész termékeket 80 százalékban kamionokkal, 20 százalékban pedig vasúti közlekedéssel szállítják. A kiszállítás hétfőtől péntekig tart, olyankor naponta százhúsz kamiont pakolnak meg.
A gyárlátogatás a papírgyári üzemben folytatódott. Ott azt láthatták az érdeklődők, milyen gépi berendezéseken megy keresztül a gyártás folyamata.
A kirándulás végén, a Hamburger Hungária földszinti részén egy pár virslivel és üdítővel vendégelték meg a látogatókat. A gyerekeknek különféle papír- illetve papírból készült játékokkal kedveskedtek.
Délután a programok a papírgyár szabadidőparkjában folytatódtak. Fellépett a Bikini a felnőttek nagy örömére, a gyerekeket pedig játékok, kézműves foglalkozások és ugrálóvár fogadta. Képes összefoglalónkat itt tekinthetik meg.
A rovat további hírei: Közélet
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.
Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek
2025. júl. 03.
Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában.
Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket
2025. júl. 03.
Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.
Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor
2025. júl. 02.
Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.