Megérte a sok erőfeszítés
Közfoglalkoztatás, önkéntes- és közérdekű munka, képzések.Mindezzel foglalkozik a helyi roma nemzetiségi önkormányzat és az általa működtetett Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. Mai sajtótájékoztatójuk az elmúlt időszak beszámolójáról, és a köszönetnyilvánításról szólt.
A célunk az, hogy tisztességes adófizető polgárokká váljanak a nálunk foglalkoztatott emberek, hogy átmeneti segítséget nyújtsunk, egyfajta támaszként szolgáljunk ahhoz, hogy ismét a munka világába vezessük vissza őket - erről beszélt Hosszú János, a dunaújvárosi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke. Beszámolójából megtudhattuk többek között, hogy az önkormányzat és a DVG Zrt. által olyan megbízásokat kaptak, amellyel a köztisztaság, a közrend területén dolgozhattak, legyen az például a közterületek, parkok, a hatvankilenc buszmegálló, övárkok takarítása. Januártól augusztusig mintegy 2515 köbméter hulladékot, szemetet gyűjtöttek össze a város területén.
A feladatokról hetente egyeztettek a hivatal városüzemeltetési osztályával. Jelenleg tizenkét főállású dolgozója van a DHHF Kft-nek, valamint negyvenkét személynek biztosítanak közfoglalkoztatást és alkalmi munkát. Hetvenhárman közérdekű munkát végeznek illetve élnek az önkéntes munka lehetőségével. Idén október 31-ig ötvenöt főt, jövő év február 12-ig százhuszonkét főt tudnak foglalkoztatni. Az iskolakezdés alkalmával ott vannak az intézmények előtt reggelente, s ha kérik, akkor délutánonként is, és a rendőrséggel közösen a gyermekekre vigyáznak, segítenek a forgalomirányításban. Vagyonvédelmi feladatokat is végeznek a város nyolc intézményénél. Jelenleg huszonnyolc biztonsági őrt foglalkoztatnak, és a DHHF immáron gyakorlati képzőhellyé vált.
Egy másik fontos szerepük az OKJ-s és akkreditált képzések biztosítása. Balogh Mónika családanya. Mindenképpen munkához szeretett volna jutni, ekkor kereste meg a Hosszú Jánosékat. Első szakmája, a konyhai kisegítő képzés elvégzése után a járási hivatal segítségével gyakorlati helyet biztosítottak neki, s mára főállású alkalmazottá vált az iskolai étkezéssel foglalkozó cégnél. Toldi Éva a GYES után munkanélküli volt. A nemzetiségi önkormányzatnál keresett munkát. Először takarítóként kezdett dolgozni, alkalmanként a nyilvános illemhelynél is munkálkodott. Aztán elvégezte a parkgondozói tanfolyamot. Elhivatottsága, szorgalma alapján mára főállású dolgozó a Kegyelet Bt-nél. Hajdu Istvánné, Tündike egyedül neveli gyermekét, korábban elvesztette állását. Közmunkára kérte magát, dolgozni szeretett volna. A nemzetiségi önkormányzatnál volt takarító, dolgozott városőrként, ellenőrként, majd rész vett az óvodai dajka képzésen, s jelenleg ő is új hivatásában dolgozik főállásban. |
A rovat további hírei: Közélet
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.
A város zöldítését segíti az Urbact projekt
2025. okt. 09.
Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.
Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)
2025. okt. 08.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.
Ősszel sincs megállás, sok a városi munka
2025. okt. 08.
Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.