Első alkalommal rendezték meg városunk főiskoláján a Hegesztési Nyári Egyetem programsorozatát. A konferencián a műszaki felsőoktatási intézmények képviselői vettek részt.
Dunaújváros Televízió
Első alkalommal rendezték meg városunk főiskoláján a Hegesztési Nyári Egyetem programsorozatát. A konferencián a műszaki felsőoktatási intézmények képviselői vettek részt.
Dunaújváros Televízió
A tanrendet is át kell alakítani, valamint az oktatókat is fel kell készíteni, ha 2020-tól már alapkövetelmény lesz a felsőoktatási felvételikhez a középfokú nyelvvizsga? A felsőoktatási államtitkár elmondta: nem mindenki akar tovább tanulni, így nem is kell általános elvárássá tenni a nyelvvizsgát.
Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium. Ebből az alkalomból egész héten színes programokat szerveztek, az iskolahét zárásaként pedig gálát tartottak.
Találkozóra hívta a Széchenyi gimnázium a városi kis biológusokat. A diákok rajzaiból, festményeiből és a közösségi szolgálat keretében készített madárodúkból kiállítás nyílt, majd különféle előadásokat mutattak be a tanulók.
Fát ültettek, szemétszörnyeket készítettek, de különféle ÖKO-játékok is várták a gyerekeket a Petőfi iskolában. Galériával!
Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Rudas iskola. Ez alkalomból több kiállítást, vetélkedőt rendeztek ezen a héten. Csütörtökön egy gálával koronázták meg az ünnepet.
Húsvéti süteményvásárt tartottak a Gárdonyi Géza Általános Iskolában. A szülők által készített finomságokat a gyerekek jelképes összegért vásárolhatták meg.
Dunaújvárosba látogatott a több mint 40 éve alapított Muzsikás Együttes. A Dózsa György Általános Iskolában megtartott „rendhagyó énekórán” a diákok közelebbről megismerkedhettek a magyar népzene rejtelmeivel.