Nem hiányzik neki a hanyattesés

Igen ám, csakhogy ez a szakma is kihaló félben van, és szakmai téren nincs utánpótlás.

István korát maghazudtoló módon mozog, jó erőben van, szemében ég a tűz, amikor feleleveníti a kezdeteket.

- Bikácson, a megye szélén születtem 1944. augusztus 17-én, de Tengelicen nőttem fel. Tizenhat éves koromban jelentkeztünk egy falubéli barátommal továbbtanulni az egyik budapesti szakipari iskolába. Igaz, festőnek készültünk, de a barátomról kiderült, hogy színtévesztő, így őt oda nem vették fel. Szolidaritásból pedig én is vele tartottam, így lettünk üvegesek, amit azóta sem bántam meg. Aztán két esztendő múltán már a szakma minden fortélyával a tarsolyunkban munkát vállaltunk. Gyakorlatilag egyből az iskolát követően elkerültem Jukóbányára dolgozni, majd Hajdúszoboszlón üvegeztük a Béke Gyógyszállót, aztán visszajöttem Pestre. Kis idő elteltével újra a Hajdú-Bihar megyei építőipari cégnél dolgoztam, másfél évig. Közben megnősültem, majd a katonaság következett. Egy év sorkatonai szolgálatot követően költöztünk a városba, mert akkoriban a 26-os ÁÉV fiatal szakmunkásokat keresett. Az pedig köztudott volt, hogy itt gyorsan lehetett lakáshoz jutni. Fiatal házasként ez döntött. Aztán itt ragadtunk. Üvegesként pedig idestova ötvenhárom éve dolgozom– meséli István.

Ma már egyéni vállalkozóként tevékenykedik. 1980-ban alapította cégét, miután tizennyolc évet eltöltött a 26-os vállalatnál.

A Rácalmáson kiváltott kisiparosi engedéllyel az ottani önkormányzattól bérelt egy kis műhelyt, s amikor a 90-es években elkezdődött a privatizáció, akkor kénytelen volt visszaköltözni a városba. A mai napig meglévő üzletét, műhelyét akkor vásárolta meg a régi DUVÉV udvarban.

- Ma már a kuncsaftok jelentős része tudja, hol vagyok, tudják, hol keressenek. Nem kell sokat költenem a hirdetésekre. A városban eltöltött harmincöt év alatt megismertek, ismerik a munkámat, hogy jól dolgozom, kialakult egyfajta pozitív szakmai hírnevem. Sajnos, mára jelentősen beszűkült a piac, az ajtókat, ablakokat többnyire üveggel együtt vásárolják az emberek, így maradnak a lakásokban előforduló törések utáni üvegcserék és javítások.

Pedig István és segédje, Kiss János hőszigetelt üvegeket is készít, akár két, vagy háromrétegűt, és több különleges munkát is bevállalt már. Többek között készítettek konyhaszekrényekbe dekorációs üvegezést, építettek tisztán csak üvegből teljes fürdőkabint, taposóüveget felülvilágítónak, edzett biztonsági üvegből szauna ajtót, de üveglépcsőt is kiviteleztek már. Ez utóbbi nehéz feladat volt, mert nem csináltak ilyen munkát előtte, és ki kellett találni azt is, hogy miként lehet beépíteni.

Az üvegárak ellenére nem könnyű fennmaradni a piacon. Az iskolai keretek közötti szakmai képzés ugyan teljesen megszűnt. Még a hetvenes években, éppen mai segédje: Kiss János végzett az utolsók között. Ám mindig terem a piac kereskedőket, akik fantáziát látnak az üvegbizniszben. Ezért kicsi az esélye annak, hogy bárki is találna elméleti képzést e szakmából.

- Pedig nagyon szép szakma ez – sóhajt fel Wiedermann István. – Annak idején a mi mestereink nagyon megszerettették velünk! Tiszta, kényelmes, nem nehéz munka. Bár a pontosságra ügyelni kell, de egyébként éppen ezért van kéznél a mérőszalag. A szállítás csupán az egyetlen nehézsége, de az szó szerint. Ugyanis egy-egy nagyobb üvegtáblát cipelni nem kis erőfeszítést jelent olykor. de ennek is van technikája, ami megtanulható, csak úgy, mint annak, hogy miként nyúljon az üveghez az ember, hogyan szállíthatja törés nélkül.

Összességében viszont szép szakma ez, nem monoton, hanem hangulatos, változatos, mindig mást csinálunk.

Istvánt teljesen leköti a szakmája. Szinte semmilyen más hobbija nincs. Ha haza megy, akkor – jó időben – a kert és a ház körül szorgoskodik. Ott ugyanis mindig van tennivaló. A felesége nyugdíjas, amíg dolgozott, addig a családi vállalkozás keretein belül, egy fénymásoló irodában másolt és nyomtatott. Tamás fiúk az egyetlen gyermekük, ő az egyik taxis vállalkozásnál volt vezető, míg manapság saját autósiskolát igazgatja.

Szóládi Zoltán