Saxofonpárbaj a Művészben szombaton - jön a Bágyi Balázs New Quartet
Sok vonatkozásában különleges estnek ígérkezik a Művész Jazz Klub szombat estéje, hiszen a Bágyi Balázs New Quartet nem csak a honi jazz jeleseivel lép elénk, de friss kitekintéssel is szolgál majd, a vendég, Lubos Soukup cseh szaxofonos, nemzetközi hírű jazz zenész játékának segítségével.
Az este fél tízkor fellépő együttes tagjai között találjuk majd Ávéd Jánost (szaxofon), Oláh Dezsőt (zongora), Oláh Pétert (bőgő), akik bizony külön-külön is regénybe illő múlttal rendelkeznek és olyan nívót képviselnek, aminek személyes együttállása igazán ínyenceknek való időtöltés.
A szegedi születésű Ávéd János jelenleg az ETŰD Zeneművészeti Szakközépiskolában tanít, ám szívesen vesz részt különböző fellépéseken, melyek "szakmai" kihívást is jelentenek:
-Sokat tanítok, de mindemellett zenélek. Bágyi Balázs zenekarában is szaxofonozom, s most még egy szaxofonos vendégünk is lesz. Minden ilyen fellépés egy lehetőség, egy buli, hogy eljuttassuk a zenénket a közönségnek. Dunaújvárosban talán tavaly játszottam a Dózsa moziban, ahol nagyszerű hangulat kerekedett. Azt gondolom viszont, hogy az emberek egyre inkább kiábrándulnak a tömegmédiából folyó "zenéből", sokan fordulnak a zenével való személyes kapcsolat felé. Tehát a zenével való találkozás, a zenei szórakozás egyre inkább a legközvetlenebb találkozásokban jelenik meg, természetes módon. Ez a legerősebb átviteli forma. Így nézek a mostani koncert elé is.

Fotó: Rusznyák Csaba - Gyulai Várszínház
A quartet névadója, Bágyi Balázs, a magyar jazz-élet egyik meghatározó, külföldön is rendszeresen koncertező művésze. Nem mellesleg 2013 óta a Magyar Jazz Szövetség elnöke:
Az, ami a magyar jazz ügyét szolgálja, akár a közönség részére, akár a muzsikusok részére, az mindenképpen üdvözlendő. A Magyar Jazz Szövetség pont ezzel a céllal jött létre, hogy a ennek a műfajnak az ügyét segítse, fókuszba állítsa, és azon keresztül kedvezzen a magyar közönségnek, a magyar muzsikusokat pedig pozícionálja. A magyar muzsikusok zenei felkészültsége, tehetsége, kreativitása világszínvonalú. Bárhová is megyek a világban, akár Európában, vagy az Egyesült Államokban, azt látom, hogy ezek a magyar zenészek megállják a helyüket. Már csak a közönségnek és a közízlésnek kellene kicsit fejlődnie. Tehát minden olyan hely, kezdeményezés (mint Dunaújvárosban is a Művész Jazz Klub) amelyek ezeket a kapcsolódásokat elősegítik, nagyon értékesek és fontosak mindenki számára. A szombati fellépésünk Dunaújvárosban annyiban lesz különleges, hogy a cseh származású, ám Dániában élő szaxofonos is velünk játszik majd, aki egy fiatal, kreatív, dinamikus egyéniség. Tehát két szaxofonnal állunk ki, ami elég ritka a műfaj világában. Egy igazán dinamikus koncertre számíthat a közönség szombat este, várunk mindenkit szeretettel.
A rovat további hírei: Kultúra
ICA-D: kortárs zenei est
2025. nov. 06.
Új sorozat első állomására várják a komolyzene iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken délután. Hallott már élőben kortárs csellózenét? Itt a remek alkalom!
Eredményes betűvetők – díjátadó a gyermekkönyvtárban
2025. nov. 04.
Ünnepélyes, író-olvasó találkozóval egybekötött eredményhirdetéssel ér véget a SZÓforgató – BETŰvető 2025 elnevezésű játékos sorozat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.
Írás a löszfalon – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. nov. 03.
Egresi Zsuzsára, Dunaújváros rendkívüli képzőművészére emlékeztek a József Attila Könyvtárban még múlt csütörtökön délután. Rézkarcai és grafikái mellett versei is szerves részét képezték az eseménynek – az Írás a löszfalon című kötetéből válogattak írásokat, ezzel is megidézve a művésznő szellemét.
DSTV: Feltóti Sándor emlékezete
2025. okt. 31.
Rendhagyó bemutatót láthatnak a Rosti iskola vendégei, idézi fel a DSTV összeállítása. A Tantermi tárlatok a Rostiban sorozat keretében a 2023-ban elhunyt költő, fotós, tanár, Feltóti Sándor alkotásaiból válogattak össze páratlan kiállítást. Hangkép.
DSTV: egy orvos oltára a múzeumban
2025. okt. 29.
Időről-időre érdemes felkeresni az Intercisa Múzeum hivatalos oldalát, derül ki a DSTV összegzéséből. A szakemberek érdekes történelmi emlékek történetét dolgozzák fel – dr. Szabó Antal Tibor régész-muzeológus legutóbb "egy orvos oltáráról" mesélt. Hangkép.
"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. okt. 27.
Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.









