Az Európai Mobilitási hét záró napján városunk is csatlakozott a figyelemfelkeltő akcióhoz, amely a környezetbarát közlekedésre hívta fel a figyelmet. A legkisebbek játékos feladatokat végezve ismerkedhettek meg a környezet és az élővilág védelmével. Tegnap ingyen utazhattunk a helyi autóbuszjáratokon.
Sokan kihasználták, hogy tegnap ingyen lehetett buszra szállni
A rovat további hírei: Közélet
A remény lángja lobban fel vasárnap az ünnepi koszorún
Közös gyertyagyújtással, műsorokkal, és gyermekprogramokkal folytatódik az Adventi Forgatag vasárnap a Városháza téren. A program természetesen nyitott, mindenkit szeretettel várnak!
Bréking: csőtörés a víztoronynál, jelentős kiesés a vízszolgáltatásban (FRISSÍTVE)
Komoly a baj, jelenleg szünetel a szolgáltatás a Római, a Béke és a Technikum városrészben, valamint a belváros egyes területein is. Tart a hibaelhárítás. Online közvetítettünk, közvetítünk. (FRISSÍTVE 14.17-kor)
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.

