Tudomány és Társadalom - Kutatók éjszakája a főiskolán
Fontos évfordulóhoz érkezett Európa legnagyobb tudománykommunikációs rendezvénysorozata, hiszen az idei már a 10. évfordulója annak, hogy a tudomány sokszor titokzatosnak vagy a hétköznapoktól távolinak tűnő világa megmutatja a szórakoztató oldalát.
Ezen a napon bepillanthattak a látogatók a különleges, máskor nem látogatható helyszínekre, megismerhettek érdekes embereket, akik közelebb hozzák az érdeklődőkhöz a tudomány érdekességeit, aktualitásait. A rendezvény célja, hogy a fiatalok is kedvet kapjanak ahhoz, hogy tudományos életpályát válasszanak, és reálisabbá tegye a kutatókról kialakult, sokszor sztereotípiákon alapuló, véleményt.
Az idén első alkalommal csatlakozott a Dunaújvárosi Főiskola a Tudomány és Társadalom című rendezvényével az országos programsorozathoz. Szeptember 25-én 15-22 óra között négy szekció előadásaira várta az intézmény az érdeklődőket: műszaki, informatikai, társadalomtudományok, pedagógia és kommunikációs szekció. Olyan témák kerültek elő, mint a kémiai-fizikai kísérletek, hegesztés, mobilvezérelt robotok, vagy média világa. A látogatók beléphettek a különböző laborokba, illetve az intézmény olyan részeire, ahová külsős csak a legritkább esetben.
Szóládi Zoltán
A rovat további hírei: Oktatás
Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)
2025. okt. 21.
Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.
DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda
2025. okt. 13.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.
DSTV: mindent a gyerekekért
2025. okt. 05.
A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.
DSTV: évnyitó a "magdásoknál"
2025. szep. 06.
Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.
DSTV: iskolakezdésre tanárportré
2025. szep. 01.
Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.









