Dunaújváros Hetilap

Új CT a kórháznak!

Molnár Emese - 2015. szeptember 10. 12:28

Egy teljesen új, korszerű CT-berendezést vásárolhat a Szent Pantaleon Kórház, amelyet még az év végéig be is üzemelnek. Erről sajtótájékoztató keretében számolt be Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő és dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgató-főorvosa.

Mintegy 271 millió forint uniós támogatást kapott a kórház. A határozat már megjelent a Magyar Közlöny szeptember 8-i számában. Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő elmondta, a támogatás még az előző uniós pénzügyi ciklus pályázatával kapja a kórház. – A TIOP források lezárultak, viszont a KEOP maradványforrásaiból sikerült jó szinergiával, együttműködéssel megoldani, hogy tizenöt egészségügyi intézmény támogatásban részesüljön, köztük a dunaújvárosi kórház is. Mivel ez még az előző pénzügyi ciklus pályázata, ezért év végéig el is kell számolni vele- mondta a képviselő, majd azt is hozzátette, a következő fejlesztések már az új pénzügyi ciklus pályázati kiírásaival valósulhatnak meg.

Dr. Mészáros Lajos, a kórházfőigazgató-főorvosa megköszönte a támogatásért végzett lobbitevékenységet az országgyűlési képviselőnek, a polgármesternek és minden segítőnek. A CT készülék cseréjének szükségessége két évvel ezelőtt merült fel. Akkor a kórház a nyilvánossághoz fordult segítségért. A különféle támogatásokból, adományokból mintegy huszonöt millió forint gyűlt össze. Ekkor a kórház egy használt, hat éves készüléket tudott volna beszerezni, amelynek fennmaradó összegét bizonyos hitelkonstrukcióval tudta volna megoldani. Most viszont a pályázat által egy új készüléket tudnak vásárolni. – Jelenleg ideiglenes engedéllyel működik a CT, amely egy külső cég tulajdona. Ma már nem használnak ilyen kétszeletes gépet, mivel nem lehet annyi vizsgálatot elvégezni vele. Nem rendelkezik sok paraméterrel, szoftverrel, amelyekkel bizonyos méréseket el lehetne végezni.

A most beszerzésre kerülő, százhuszonnyolc szeletes gép viszont országos, de legalább megyei szintű ellátási tudással bír. Csökken a vizsgálati idő. Csökken a sugárdózis, így gyermekvizsgálatot is lehet végezni vele. Olyan szoftvere van, amely megkönnyíti az eredmények értékelését. Pénzügyileg is előrelépést jelent, hiszen eddig külső szolgáltató végezte ezt a tevékenységet, de most saját működtetésű lesz - mondta a főigazgató, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatásukkal, adományukkal segítették a kórházat.
Cserna Gábor polgármester példaértékűnek értékelte azt az összefogást, amellyel a kórház kezdeményezést támogatták a polgárok, szervezetek. – A kórház akkori költségvetése nem engedhette meg, hogy pályázat vagy társadalmi összefogás nélkül beszerezhesse a készüléket. A kórház nemes céllal kért segítséget, és a kérés meghallgatásra is talált. Dunaújváros és a kórház ellátási körzetéhez tartozó települések önkormányzati vezetői, vállalkozások, magánszemélyek járultak hozzá a gyűjtéshez. Pályázat útján most új készüléket vásárolhat az intézmény, de a támogatásokból összegyűlt mintegy huszonöt millió forintot gyógyászati célokra használja majd fel a kórház menedzsmentje.

A rovat további hírei: Közélet

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

2025. jún. 02.

Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

2025. jún. 02.

A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
 

Nyáron se álljon le a véradási lendület!

Nyáron se álljon le a véradási lendület!

2025. jún. 01.

Pazar mutatók a Sugárúti Fesztiválon, sikeres akciók sora a kitelepüléseken – remek események csalogatták májusban a város és a térség önkéntes véradóit. Ugyanakkor a vérigény nyáron sem csökken – nagyon remélik, hogy a következő időszakban is kitart a véradási kedv. 

Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)

Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)

2025. jún. 01.

A Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű jótékonysági eseményhez kapcsolva érkezett meg városunkba az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozat szombaton.

Ismét jót futott a város! (galériával)

Ismét jót futott a város! (galériával)

2025. máj. 31.

Parádés időben, remek hangulatban, igen komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi eseményt a Városháza téren szombaton délelőtt.

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

2025. máj. 30.

Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

2025. máj. 30.

Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.