Balhé volt a postán
Szerkesztőségünk nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy ma délután verekedés volt a postán a sorszámok miatt. A rendőrség kivonult a helyszínre.
Meg nem erősített információink szerint a Dózsa György úti postán ma délután verekedés tört ki a kötelezően húzandó sorszámok miatt. A rendőrség hivatalosan annyit közölt szerkesztőségünkkel, hogy valóban intézkedniük kellett a helyszínen és egy embert garázdaság gyanúja miatt elő is állítottak. Az ügy részleteiről egyéb információt egyelőre nem közöltek.
Időközben befutott a rendőrség hivatalos közleménye is:
A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. október 8-án délután L. Jenő a dunaújvárosi főpostán nézeteltérésbe keveredett egy ügyféllel, aki szóvá tette, hogy várja ki a sorát. A 29 éves elkövető ezután dulakodni kezdett a férfival és bántalmazta őt. A dulakodás közben mindkét személy a földre esett, őket a postán várakozók választották szét.
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak
2024. már. 03.
A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!
Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)
2024. már. 02.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
2024. már. 01.
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik egy üzletben dolgozó vagyonőrt bántalmaztak. Verbális csata fajult tettlegességig, értesült a DO.
Súlyos baleset, teljes útzár volt a 62-es úton
2024. már. 01.
Személyautó sodródott le az útpályáról Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán tegnap késő este. A sofőr sérült meg a balesetben, a forgalmat a 6-os út felé terelték, értesült a DO.
Közös munka a bűnmegelőzésért
2024. feb. 28.
A dunaújvárosi kapitányság bűnmegelőzési szakemberei is részt vettek azon a tanácskozáson, amelyet a prevenciós tevékenység hatékonyságának növelése érdekében szerveztek a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 27.
Egy 7. emeleti lakás erkélyén szivárgó füst miatt riasztották a dunaújvárosi egységet ma reggel. A Béke városrészi bevetés még felderítési szakban van – jövünk a részletekkel! (FRISSÍTVE!)
Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 23.
Hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tudjuk, a cigarettázás vezetett lángok fellobbanásához a Római körút sorháznak egyik ötödik emeleti lakásában ma reggel. (FRISSÍTVE!)