Emléket állítottak
A tavasszal tragikus körülmények között elhunyt Szöllősi Zsolt kiképző emlékére szerveztek kutyás versenyt Pusztaszabolcson.
Vasárnap került megrendezésre Pusztaszabolcson a Szöllősi Zsolt kutyakiképző emlékére rendezett verseny. A szervező csapat a Pusztaszabolcsi Kutyabarát Klub, immár 24 éve működik családias légkörben. A klub első őrző-védő kiképzője Zsolt volt, aki tavasszal tragikus körülmények között elhunyt, így az ő emlékére került megrendezésre ez a verseny. 42 nevezett kutya és gazdája vett részt a hagyományteremtő versenyen. A esemény fővédnöke dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke volt. A rendezvényen részt vett és a díjakat átadta Csányi Kálmán, Pusztaszabolcs polgármestere. Több helybéli iskola is támogatta a rendezvény sikerét, többek között a Duna Dog Center Dunaújváros, tárnoki, pázmándi, törökbálinti, budapesti, pusztaszabolcsi és előszállási klubok is. A kellemes időjárás kedvezett a családias hangulatú kutyás rendezvénynek.
A verseny tét nélküli volt, emléklapot és kupát kaptak a résztvevők, nyertesek. A célja azon felül, hogy emléket állítson egy a környező városokba ismert kiképzőnek az volt, hogy amatőrök is versenykörülmények között mozoghassanak négylábú kedvencükkel. A rendezvény és a versenyszámok gördülékenyen folytak, a versenybíró minden indulót értékelt és felhívta figyelmüket a hiányosságokra. A fák lombjai kellemes menedéket nyújtottak a megpihenni vágyó kutyáknak és a szurkoló családtagoknak egyaránt. Több városi induló is jó helyezéssel büszkélkedhet, sok tapasztalatot gyűjthettek a kilátogatók.
A rovat további hírei: Mozaik
Hova szállj meg a Zadar-Riviérán? Utazási kalauzunk segít!
2025. dec. 03.
A Zadar-Riviéra évek óta Horvátország egyik legkedveltebb úti célja, ami nem is csoda. Könnyen elérhető, jó áron van, egyelőre még nem annyira felkapott, így remek választás azok számára, akik szeretik ezt az országot. (X)
Borongós, de viszonylag enyhe idő várható
2025. dec. 01.
A hét második felére 8 fok körüli értékeket ígér a DO időjárási szakértője. Nem ez lesz a legvidámabb hét meteorológiai szempontból – például napsütéssel nem nagyon számolhatunk.
DSTV: Rosti Pál nyomában
2025. nov. 30.
Rosti Pál életéről és tevékenységéről szóló vetélkedőt szerveztek a Mondbach-kúriában, eleveníti fel a DSTV összegzése. Általános iskolások vágtak a feladatoknak azzal a céllal, hogy megismerhessék az összetett személyiséget, akiről városunk egyik iskoláját is elnevezték. Hangkép.
Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat
2025. nov. 29.
Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.
Nyílt nappal startol a várospont
2025. nov. 29.
Sok szeretettel várják a várostörténet iránt érdeklődőket a Lajos király körút 8. szám alatt nyíló Dunaújváros Pont bázisán – most vasárnap startol a múltidéző bázis!
Karácsonyi börze a Generációk Házában
2025. nov. 27.
Az Esze Tamás utcában található Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Karácsonyi Börzéjét december 13-án délelőtt tíz és délután kettő óra között.
Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel
2025. nov. 27.
Az idő múlásával arcunk felszíne változásokon megy keresztül: veszít rugalmasságából, hidratáltságából, és a ráncok megjelenése is elkerülhetetlenné válik. A mai világban azonban sokféle módszer létezik, ami hozzájárul a bőr fiatalságának megőrzéséhez, elkerülhetsz bármilyen műtéti beavatkozást. (X)









