Dunaújváros Hetilap

Fontos határidőre emlékeztet a NAV

doszerk - 2015. október 28. 12:32

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október 31-ig küldi ki a magánszemély adózóknak a folyószámla értesítőket, illetve a késedelmi pótlékról szóló leveleket - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Folyószámla értesítőt az kap, akinek a személyi jövedelemadóban túlfizetése vagy tartozása van. A túlfizetést az adózó visszakérheti, vagy átvezetheti másik adónemre, a tartozást pedig mielőbb érdemes befizetni, mert amíg ez nem történik meg, késedelmi pótlékot számol fel a NAV - mondta a szóvivő. Hozzáfűzte: pótlékértesítőt az kap, aki 2014-ben nem fizetett határidőre.

Kis Péter András arra is felhívta a figyelmet, hogy azon nyáron végzett diákoknak - akár egyetemisták, akár érettségizettek - , akik még nem tudtak elhelyezkedni, és nem is tanultak tovább, így október 31-én lejár a diákigazolványuk, be kell jelentkezniük a NAV-nál, hogy jogosulttá váljanak egészségügyi ellátásra. Hozzátette, hogy október 31. után még 45 napig, vagyis december 16-ig jogosultak az ellátásra, utána kell figyelniük, és bejelentkezniük.

Annak, aki nem biztosított, és egyéb jogon sem jogosult ellátásra, 2007 óta kötelezően meg kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot; ennek havi összege 6930 forint, de napi szinten is fizethető, a napi összeg 231 forint - ismertette a szóvivő.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Ismét diákok nyerhettek betekintést a Polgármesteri Hivatal működésébe

Ismét diákok nyerhettek betekintést a Polgármesteri Hivatal működésébe

2024. okt. 14.

Az elmúlt ciklusban sem volt ritka, hogy kisebb-nagyobb diákcsoportok, óvodások, látogatók nyerhettek betekintést a hivatal működésébe. Barta Endre alpolgármester a Pentelei iskola gimnazistáit fogadta a napokban. 

Tisztelet az aradi vértanúk emlékének

Tisztelet az aradi vértanúk emlékének

2024. okt. 12.

Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen közreműködött Kiss Kálmán költő, tanár; beszédet mondott Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója. 

Csőtörés az Apáczai elején

Csőtörés az Apáczai elején

2024. okt. 12.

Aki az Apáczai felé jár, az jó néhány napja egy hatalmas földkupacot lát és körülötte sürgő-forgó embereket. És igen, ismét egy csőtörés, ami megint elsősorban a DVG Zrt-nek okoz fejfájást.

Dunaújváros Kenyere: ismét jó helyre került az adomány

Dunaújváros Kenyere: ismét jó helyre került az adomány

2024. okt. 12.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8104 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 405 ezer 200 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Spartan Cheerleading Sportegyesület részesült.

A környezetvédelmet nem lehet elég korán kezdeni (galériával)

A környezetvédelmet nem lehet elég korán kezdeni (galériával)

2024. okt. 11.

A fontos dolgokat nem lehet elég korán kezdeni. És lehet, sőt, biztos, hogy már óvodás korban el kell mondani, megmutatni, jó példával elől járni, hogy mi fontos, mire kell figyelni annak érdekében, hogy legyen majd holnap, de leginkább holnapután.

Újra nyitva a kemping

Újra nyitva a kemping

2024. okt. 11.

A dunai árhullám elsősorban és leginkább a Szalki-szigetet érintette, olyannyira, hogy teljesen ellepte a víz. A víz elvonulta és helyreállítási munkálatok elvégzése után elmondhatjuk, hogy anyagi kár nem keletkezett, csak előtte kellett sokat dolgozni, meg utána. De a lényeg: kinyitott a kemping!

"Sok jó emberrel vagyok körülvéve, a legnehezebb megméretésekre is készen állunk"

"Sok jó emberrel vagyok körülvéve, a legnehezebb megméretésekre is készen állunk"

2024. okt. 11.

Hétfőn hivatalosan is lezárult a 2019-2024-es önkormányzati ciklus és újabb öt év kezdődött a helyi politikában. A polgármester és a képviselők esküt tettek, és ezzel kezdetét vette a 2024-2029-es időszak. Persze a június 9-ei választások eredményeit figyelembe véve mondhatnánk azt is, hogy nem sok minden változott a korábbiakhoz képest. Exkluzív interjú Pintér Tamás polgármesterrel.