Javaslat a gyerekek elhelyezéséről
A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.
A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Ez még csak tervezet. A várható irányokról, lehetőségekről tartott előadást dr. Nagy Ágnes családi napközi tanácsadó a Dunaújvárosi Főiskola által szervezett konferencián. Mint mondta, a tervezetben az szerepel, hogy a családi napközik helyett létrehoznának családi bölcsődét, céges bölcsődét és mini bölcsődét a 0-3 év közötti gyermekek részére. Ezen a programon bemutatkozott a Szent Pantaleon Kórház családi napközije (Kisvakond a baráton) és a főiskola családi napközije (DuFiókák) is. Mindkét intézmény 2011-ben megkapta a családbarát munkahely címet, és mindketten létrehoztak egy napközit, a dolgozóik, illetve a hallgatók gyermekeinek felügyeletére.
A rovat további hírei: Közélet
Újabb zárt kutyafuttató épült a városban
2025. nov. 21.
A Technikum városrész lakói számára fontos fejlesztés valósult meg az 5. és a 6. választókerület találkozásánál a Bocskai István utca 6. mögötti zöldterületen. Erről számoltak be Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alpolgármesterek, a Technikum városrész önkormányzati képviselői.
A kerítésnek hála biztonságos a játszótér
2025. nov. 21.
A város egészét tekintve apró, ám a városrész lakói számára kiemelten fontos fejlesztés történt Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében. A Hajnal utcában található játszótér az egyik legnépszerűbb közösségi pont – mostantól kerítés teszi még biztonságosabbá.
Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt
2025. nov. 21.
A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.
Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben
2025. nov. 20.
Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.
Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság
2025. nov. 20.
Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.
Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával
2025. nov. 19.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.
Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért
2025. nov. 18.
A klímaváltozás hatásai az általunk jól ismert növényfajtákat sokszor rosszul érinti. A beteg, elszáradt vagy öreg fák kivágása és pótlása is folyamatos – nem csak városunk közterületein. A Baracsi úti Arborétumban komoly tereprendezés tart – alapítványi segítséggel is.









