Dunaújváros Hetilap

Középiskolások díszíthetik a város karácsonyfáját

doszerk - 2015. október 26. 7:16

A városi nagyrendezvények soron következő programja a december 12-től kezdődő Adventi Forgatag lesz. A rendezvényt szervező Tourinform iroda felhívással fordul a város középiskolásaihoz:a kilátogatókat a rendezvény kapujában egy 10 méteres karácsonyfa fogadja majd.

Ennek díszítésére hirdetnek pályázatot, amelyre középiskolás osztályok, csapatok, vagy maga az iskola pályázhat. A tervezéskor figyelembe kell venni, hogy a fénytechnikát biztosítják, de olyan kézzel készített díszekbe kell öltöztetni a fenyőfát, melyek a zord időjárásnak is ellenállnak. Mind a színek, mind a formák tekintetében el lehet engedni a fantáziát, azonban az fontos szempont, hogy harmonikus egységet alkosson a végeredmény. A középiskolások által készített rajzokat, terveket november 10-ig lehet leadni a Tourinform irodában, melyhez mellékelni kell egy „technikai leírást” is, ami tartalmazza a díszek anyagának meghatározását és darabszámát. A beérkezett pályaművek közül, a legszebb elképzelés szerint díszítik fel a város fáját, melynek a megvalósításához, a kézzel készített díszekhez ötvenezer forintot biztosítanak a szervezők.

A rovat további hírei: Közélet

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora

2025. aug. 12.

Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben

2025. aug. 12.

A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.

DSTV: toboroznak az egyenruhások

DSTV: toboroznak az egyenruhások

2025. aug. 12.

Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.

 

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)

2025. aug. 11.

A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart

2025. aug. 09.

Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról. 

Segítő kéz az álláskeresésben

Segítő kéz az álláskeresésben

2025. aug. 08.

Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!

 

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja

2025. aug. 08.

Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.