Nézünk, mint a moziban - A Minyonok legyőzték a Terminátort
Christian Grey (A szürke ötven árnyalata) pedig sokkal több dunaújvárosi hölgy szívét dobogtatta meg, mint Tom Hardy (Mad Max). A Dózsa mozi látogatottságáról, az eddigi és a még várható filmekről is beszélgettünk Verasztó Sándorral, a Dózsa Mozicentrum Kft. ügyvezetőjével.
Már szeptemberben meghaladták a tavalyi látogatószámot a moziban és még nincs vége az évnek- mondta az ügyvezető, aki bizakodva tekint a következő hónapokra is, hiszen több nagysikerű film kerül a dunaújvárosi mozivászonra még az idén.
Jön az új Pán Péter film, szembeszáll legikonikusabb ellenségével a 007-es ügynök, befejezik az Éhezők Viadalát, Rocky Balboa felkészíti Apollo fiát a nagy box meccsre. A filmkínálatban szerepel még a Pixar stúdió új animációs filmje, a Dínó tesó, és berobban a mozikba a nagy valószínűség szerint minden rekordot megdöntő új Star Wars epizód. Az év eddigi filmjei közül a nézőszám alapján A szürke 50 árnyalata és a Minyonok szerepel toronymagasan az élen, mögöttük Paul Walker utolsó filmje, a Halálos iramban 7, a Bosszúállók második része és a Jurassic World. A helyi toplistára kerülhetett még a második egészestés Spongyabob film és az Agymanók, amiből tisztán látszik, hogy leginkább az animációs- és a családi mozikért vagyunk oda.
Ami országos siker, az nem biztos, hogy a dunaújvárosiakat is lázba hozza. Például az új Mad Max elképesztő akciójelenetei és Tom Cruise hajmeresztő kaszkadőrmutatványai a Mission: Impossible V. részében is csak 600 nézőt vonzottak. De várakozáson alul teljesített a Hangya, a Terminátor pedig mondhatni nagyot bukott a helyiek körében. Az „egyszer használatos” vígjátékok és horror filmek sem tartoznak a kedvenceink közé, így a Csábítunk és védünk, vagy a Valami követ is hoppon maradt. A magyar filmek sem muzsikálnak túl jól, egyedül a fesztiválsikereket és díjakat egyre csak halmozó, és már Oscar esélyesnek is tartott Saul fia, ami három előadás alatt 300 nézőt hozott.
Az új mozijegy
-Véleményem szerint a magyar filmek nem kapnak megfelelő reklámot és a megjelenés előtt sem lesz beszédtéma, ha a kereskedelmi tévé csatornákon sem hirdetik az alkotásokat, így könnyen elkerülheti sokak figyelmét. A Saul fia is inkább a cannes-i sikertörténet miatt került a figyelem középpontjába - mondta Verasztó Sándor.
Sokaknak szereznek még kellemes élményt a hétvégi matiné előadások, ahol a gyerekek mellett a szülők is jól érezhetik magukat. Sokszor ezeket az előadásokat többen látogatják, mint néhány grandiózusabb akciómozit. Az ügyvezető példaként hozta fel a Barbie, a rocksztár hercegnő esetét, ami a matiné előadások alatt több nézőt hozott, mint a szupersztárokkal és izgalmas akciójelenetekkel teli Mission: Impossible.
Továbbra is terveznek éjféli vetítéseket, hiszen egészen más 00:01 perckor egy várva várt filmet megnézni, mint „egy sima szombat estéset”, ám ehhez egy ezzel a hangulattal párosuló film is kell. Az új Star Wars bizonyosan ez a kategória.
A Dózsa Mozicentrum premier mozi, ami azt jelenti, hogy az országos megjelenéssel egy időben láthatjuk mi is a filmeket. Ez szép eredmény ahhoz képest, hogy hétköznap délelőtt nincsenek előadások és délutántól estig is csak 3-4 vetítés fér a napi műsorba. Verasztó Sándor hozzátette, ennek növelésére a kamaraterem digitalizálására lenne szükség, ugyanis a forgalmazók már nem küldenek ki filmeket abban a formátumban, amit az ottani vetítőgép lejátszana, így egy vadonatúj vetítőgépet fognak a közeljövőben beszerezni.
Vass Ádám/Molnár Emese
A rovat további hírei: Kultúra
Jótét célú zeneünnepet varázsoltak – újra
2025. ápr. 22.
Szépséges hangverseny, magasztos céllal – idén is nagy sikert aratott a Jótékonysági pedagóguskoncert városunkban. Az esemény helyszíne ezúttal is a város koncertterme, vagyis az evangélikus templom volt még múlt szerdán.
DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán
2025. ápr. 22.
Új produkció látható a Bartók Kamaraszínház színpadán, derül ki a DSTV összegzéséből. A közönség a Most akkor című színdarabot láthatja – a riport az előadás izgalmas, kreatív alkotásai folyamatáról és a színjáték különleges életélményeiről is szót ejt. Hangkép.
Eros Ramazzotti jövő tavasszal az MVM Dome-ban lép fel
2025. ápr. 22.
Eros Ramazzotti, a világhírű olasz dalszerző-énekes jövő tavasszal ismét Budapesten ad koncertet. Az előadó Una Storia Importante című világkörüli turnéja keretében 2026. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "66 szezon"
2025. ápr. 20.
Egy film, amely sűrített formában mutatja be egy kassai uszoda 66 szezonját – a szereplők élettörténetein, régi képein és mai visszaemlékezésein keresztül idézi fel a holokauszt és a kommunizmus korszakát a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: Rosti a Restiben – már másodszorra
2025. ápr. 17.
Folytatódott a nemrégiben útjának indított nagyszerű kezdeményezés a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola újabb diákja állíthatta ki a műveit az étteremben – az érdeklődők Kajtár Lara munkáiból láthatnak válogatást. Hangkép.
A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)
2025. ápr. 16.
Ihletett-szép koncerttel lepte meg a közelgő húsvét jegyében a muzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar: a korszakokon, műfajokon át ívelő virágvasárnapi hangverseny helyszíne a református templom volt – ahol immár visszatérő vendégként lépett pódiumra a kórus.
Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések
2025. ápr. 15.
Folytatta a szép hagyományt az intézményi közösség, idén is méltó módon ünnepelte névadóját a Sándor Frigyes Zeneiskola. A jövő muzsikusai és művész-tanáraik egész héten át tartó programsorozattal tisztelegtek a jeles zenész, pedagógus öröksége előtt.