Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Nívó díjas realista ábrázolás

doszerk - 2015. október 6. 16:08

A színek násza elevenedik meg Lóki Judit festőművész kiállított képein, ezért is kapta a Sándor Frigyes Zeneiskolában megnyílt tárlata ezt a címet.

A kiállítást Nógrádi Katalin festő- és grafikusművész nyitotta meg, aki a legtöbbet segített Lóki Juditnak, mióta 2001-ben, 35 évesen először jelentkezett egy intenzív kurzusára. Mint mondta, Judit fejlődése bámulatos volt, sajátos, egyedi színvilággal dolgozik. Hűen követi a realista stílust, amit nehézsége miatt csak kevesen választanak. 

A Szabadszálláson született, de már Dunaújvárosban élő, és azóta komoly és elismert festőként számon tartott művész sorra tartja különböző városokban kiállításait, és tehetségét a Radnóti emlékdíjjal és az Arany Nívó díjjal méltatták. A huszonnyolc darab, főként tájképekből és csendéletekből álló olajfestmények kiállítását bárki megtekintheti, és akár meg is vásárolhatja a zeneiskolában november 9-ig.

Vass Ádám

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

2025. dec. 01.

A kortárs zenének szentelt sorozatot a mögöttünk hagyott hónapban a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A program egyik elemeként Nagy Ákos zeneszerző beszélgetéssel körített lemezbemutatójának adott otthont az intézmény. Hangkép.

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

2025. nov. 30.

Jazz a könyvtárban címmel folytatódik a József Attila Könyvtár társművészeti sorozata, a koncertre kedden várják a műfaj szerelmeseit nagy szeretettel és két kiváló muzsikussal.

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

2025. nov. 29.

A természet, és de pláne a természetfotók iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes ellátogatni a Bartók Kamaraszínház aulájába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ott látható kiállítás keretében a Mezőföld Természetfotó Egyesület 11 tagja mutatkozik be – lenyűgöző képekkel. Hangkép.

DSTV: széktárlat a múzeumban

DSTV: széktárlat a múzeumban

2025. nov. 26.

Különleges vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Néprajzi Múzeum tárlata a rendkívül egyszerű, ámde hihetetlenül összetett és változatos tárgyak, a székek világába kalauzolja az érdeklődőket. Székfoglaló hangkép.

 

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

2025. nov. 23.

Vajon mérhető-e az emberi boldogság? A bhutáni-magyar rendezőpáros filmje egy negyvenes éveiben járó "boldogságügynök", Amber Gurung életét követi nyomon. Újabb különleges alkotással folytatódik a KineDok sorozata kedden – a közelgő ünnepek előtt de pláne kihagyhatatlan!

MMK: irodalmi teadélután

MMK: irodalmi teadélután

2025. nov. 22.

Folytatódik az Írisz Versszínpad sorozata a Munkásművelődési Központ színháztermében hétfőn délután.

DSTV: József Attila nyomában

DSTV: József Attila nyomában

2025. nov. 22.

Formabontó irodalmi esttel várták az érdeklődőket a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. "Szívünkből suhanó szelek" címmel a József Attila 120 emlékév kapcsán Prieger Zsolt és Nagy Katica verses, zenés előadása emlékezett a költőre. Hangkép, verstár.