Advent első vasárnapja a Rómain - Torta, tea, finom falatok
A Váci utcai kisposta előtti téren idén is kellemes programok várnak minket minden vasárnap. A harmadik Római városrészi advent első eseményét holnap 14 órától látogathatjuk.
Vasárnap délután két órától elstartol az idei Római városrészi advent. Az ünnepi programsorozat első napja egyben az adománykuckó harmadik születésnapja is. Ennek alkalmával hatalmas tortázásra is hívja a város lakóit az önkéntes csapat. Gál Roland a városrész önkormányzati képviselője vállalta fel idén is az esemény fővédnökségét. A megnyitó rendezvényt a Rudas Hangjai diák énekkar előadásával kezdődik, amit ezután egy rövid bevezető beszéd követ. Dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára köszönti az ünneplőket, majd Szemenyei István a Rudas iskola intézményvezetője osztja meg gondolatait az egybegyűltekkel. A helyi egyházak képviselői közös gyertyagyújtással és néhány pozitív gondolattal hangolják rá az ünnepi hétvégékre. Míg a Jószolgálati Otthon lakói felkészülnek a táncelőadásukra, addig Nyikos Dóra klasszikus karácsonyi dallamokat énekel Turcsány Fruzsina zongorakíséretében. A táncelőadás után Nagy Evelin ünnepi verses előadását hallgathatjuk meg. Ezután kerül sor a torta felszeletésére, amelyből mindenki kóstolhat.
Az adventi vasárnapok alkalmával kézműves vásár is fogadja a városlakókat ahol kedvükre nézelődhetnek, vásárolhatnak. A program teljes ideje alatt meleg teával és finom falatokkal vendégelik meg az érdeklődőket. Két adománygyűjtő asztalt is kihelyeznek majd a szervezők, itt lehetőségünk van adományainkat elhelyezni. Az egyik asztalnál a Római városrészben lévő Adománykuckót támogathatjuk tartós élelmiszerrel, egyéb felajánlásokkal. A másiknál pedig Kosik Lilla, a Fema Állatmentők Egyesületének képviselője fogadja a Paksi Állatmenhelyet segíteni szándékozókat, viszonzásul apró ajándékokkal kedveskedik.
A rovat további hírei: Közélet
Szakmai napot szervezett az Útkeresés Segítő Szolgálat a Mondbach-kúriában
2025. máj. 13.
Nem sok olyan alkalom van az évben, amikor a szociális szférában dolgozók együtt tölthetik az időt, adott esetben szakmailag is közösen fejlődhetnek. Ezért is volt nagyon fontos az Útkeresés Segítő Szolgálat legutóbbi szakmai napja, amelyet a kúriában bonyolítottak le hétfőn.
Hogy sose fordulhasson elő még egyszer...
2025. máj. 12.
Bensőséges ünnepség helyszíne volt a második világháború dunapentelei áldozatainak emlékműve a köztemetőben múlt pénteken: az európai hadműveletek befejezésének emléknapján a településről elhurcoltakra emlékeztek a résztvevők.
Értékmentők találkozási pontjává válhat a Generációk Háza (galériával)
2025. máj. 12.
Jótékony célú kiállítás, szép szavak és színes programkavalkád – ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuját a Generációk Háza elnevezésű közösségi tér az Esze Tamás utcában még múlt pénteken.
Német cserediákok látogattak a Városházára
2025. máj. 10.
Hosszú évtizedekre visszatekintő hagyomány, hogy városunkban cserediákokat fogadnak. Ebben az évben is érkeztek dortmundi középiskolások, akiket a Széchenyi István Gimnázium tanulói láttak vendégül. Kirándulásuk egyik állomása a közgyűlési terem volt, ahol Szabó Zsolt alpolgármester köszöntötte a diákságot és a pedagógusokat.
"Ha elmondjuk az elvárásainkat, sérelmeinket, előbbre léphetünk"
2025. máj. 09.
Alig egy hónappal ezelőtt adtuk hírül, hogy városunkban újra mérgezik a kutyákat, az önkormányzat és persze a kutyások (meg minden jóérzésű ember) megoldást akarnak. Talán a nagy nyilvánosságnak is köszönhetően azóta nem volt mérgezés, viszont a megnyugtató megoldás érdekében az egyeztetések azóta is folynak.
Öt csapat áll folyamatosan csatasorban a fűnyírás frontján
2025. máj. 08.
Hiába az esős, csapadékos időjárás, Dunaújvárosban nem áll le a fűnyírás, legfeljebb lassul. A városüzemeltetési szakemberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy rendben tartsák a közterületeket, parkokat és a zöld sávokat – még akkor is, ha az időjárás nem mindig kedvez a munkának.
ÖKO-napot is rendeznek a Szalki-szigeten
2025. máj. 08.
Nemcsak a Parázs-Varázs programjai szórakoztatják majd a közönséget május 25-én, hanem a gyermeknapra időzítve különleges programokkal készül városunk – a zöld értékek jegyében.