Dunaújváros Hetilap

Angyaldobozban a karácsonyi ajándék

Molnár Emese - 2015. november 15. 7:53

Az önkormányzat idén is megrendezi az Adventi Forgatag rendezvényt, amelynek lebonyolítója a helyi Tourinform Iroda. A rendezvény részeként tavaly útjára indították az Angyaldoboz kezdeményezést.

A karácsony az egyik legszebb ünnepünk, minden gyermek várja a Jézuskát, lesi, lapul-e ajándék a karácsonyfa alatt. Szívszorító egy szülőnek, ha a vágyódott ajándék nem kerülhet a fa alá, nem láthatja azt az örömteli pillanatot gyermeke szemében, mikor kibontja a csomagot. A felhívással ezúttal is ezen szeretnénk segíteni a szervezők.

Kérnék azon szülőket, cégeket, vállalatokat és vállalkozásokat, akiknek lehetőségük van segíteni, tegyék meg oly módon, hogy a környezetükben feleslegessé vált játékokat, könyveket, társasjátékokat, írószereket tegyék bele egy dobozba (feltüntetve rajta, hogy milyen korú gyermeknek való az ajándék, és hogy kisfiúnak-e avagy kislánynak) és adják le a megadott pontokon. Természetesen, ha mód van rá, nemcsak használt játékokat fogadnak. A felajánlott dobozok a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezetének közreműködésével jut el oda, ahol igazán szükség van rá. Azért, hogy az ajándékok időben a családokhoz érkezzenek, november 9-től december 14-ig várják a felajánlásokat. 

Az Angyaldobozok gyűjtőpontjai:

- Tourinform Iroda (Vasmű út 10/A)

- MMK (Apáczai Csere János u. 11.)

- Mesekuckó Kreatív Foglalkoztató és Játszóház (Béke tér 3. I. em. 116.)

A rovat további hírei: Közélet

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

2025. júl. 30.

Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

2025. júl. 30.

Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség

2025. júl. 26.

Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron

2025. júl. 25.

Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

Folyamatos együttműködésben a fejlődésért

2025. júl. 24.

Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!