Dr. Boross Péter tart előadást a múzeumban
A múzeum második emeleti előadótermében a rendszerváltás és a migráció körüli helyzetet boncolgatja ma délután Dr. Boross Péter, egykori miniszterelnök.
Boross Péter miniszterelnök úr (1993 – 1994) lesz a vendége ma délután öt órakor kezdődő találkozónak az Intercisa Múzeumban. A ma is aktív és elkötelezett politikus készségesen válaszolt és adott ízelítőt a témában, amely a rendszerváltozás időszakáról, valamint a napjainkat érintő migránskérdéssel foglalkozik majd:
-Szólni fogok az 1990-es rendszerváltozásról, a kormányalakításról, annak gondjairól és Antall Józsefről is. Másrészt a menekültügy kerül majd szóba, amiről már mindenki mindent elmondott, amit akart. A helyzet viszont folyamatosan. Úgy tűnik, mintha Európa az unokák Európáját játszaná el most, holott az unokák már nem találkoznak olyan Európával, amilyet mi megírtunk, megéltünk. Már csak emlék lesz. Ez a szörnyű társadalmi mozgás, hömpölygés nagyon sok mindent megváltoztat. Nem csak a lakossági összetételt, de az egész szellemiséget, reakciókat. Ez az Európa, amely gazdaságilag nagyon jelentős, politikailag most zérus körül van, katonailag meg mínuszban. Európa nem tud magával mit kezdeni. Olyan vezetőgárda alakult ki, amely nem méltó a kor problémáihoz.
MTI-fotó: Soós Lajos
Elnök úr, hogyan ítéli meg az elmúlt hónapok kormány adta reakcióit a kérdéses problémára?
Magyarország történelmi szerencséje, hogy a válságos időpontban nagyon határozott kormánya és kormányfője van, aki bátor döntésre képes. Az események most már mutatják, hogy milyen kockázatot jelentettek a külső támadások, majd a határzár felállítása, amellyel megúszta az ország ezt a népvándorlást. Nyugodtan mondhatjuk, hogy megóvta azoktól a bajoktól, amelyek tőlünk délre, majd pedig nyugatra sokasodnak a téma kapcsán. Azt hiszem, hogy történelmi időszakokat összehasonlítani lehet. Például az I. világháború után nem Károlyi Mihály szerencsétlen pipogyasága vette volna át a hatalmat, hanem egy határozott egyéniség, akkor más is lehetett volna történelmünk alakulása. Most nagy szerencséjére az országnak, hogy ilyen kemény, döntésképes, határozott, magyar érdekeket egyértelműen érvényesítő kormányzata van.
A rovat további hírei: Közélet
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.