Dunaújvárosi többség a Hiperkarmában

A dobos, perkás, gitáros és énekes Zaják Péterrel (Stereo­milk, Galapagos, Hi­per­karma, Zaják és Tár­sa) beszélgettünk a koncert után.

– Három dunaújvárosi származású tagja van a zenekarnak: Var­ga Laca basszusgitározik, Frenk (Torma Gábor) dobol, és jómagam. De nem szabad megfeledkeznünk Birkás Geriről sem, aki a JKE-ben volt énekes. Mondhatjuk, hogy annak idején nála, a konyhában alakult meg a Hiperkarma.

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg Bérczesi Ró­berttel, a frontemberrel?

– Még kimondani is szörnyű, olyan régen. 1999-ben játszottunk együtt Cse­pelen egy buliban. Mi akkor a Galapagos, Robi a Blabla együttes tagja volt. Meghallgatva egymást végül összebarátkoztunk.

Volt egy tízéves kitérő a zenekar életében

– Hosszú ideig nem történt semmi a zenekar életében. 2011-ben tettünk egy kísérletet a visszatérésre, de annak akkor nem lett folytatása. Aztán tavaly október végén volt egy bulink, ami nagy sikerrel zárult, idén pedig elindult jubileumi koncertsorozatunk, amelynek egyik állomása volt Du­naújváros.

A Hiperkarma ma is ott van a zenei palettán. Mi a titok, ha van ilyen?

– Azt gondolom, mi mindig is kikapcsolódásként tekintettük a zenélésre. Suli után,  hétvégén összejönni zenélni a haverokkal a papír­gyári, vagy a vasműs garázsoknál hatalmas bulinak számított. Ki tudtuk zárni a külvilágot, csak magunk voltunk és a zene.

Miért éppen ezeket a hangszereket választottad?

– A dob volt az első hangszerem. Barátaim közül Mihók Attilának (a helyi női vízilabdacsapat jelenlegi vezetőedzője — a szerk.) volt akkoriban egy zenekara, ahol dobolt. Mihinek a hosszú kezei miatt látványos mozdulatai voltak. Emlékszem, először egy gumipárnán kezdtem gyakorolni. Lebilincselő volt a dobütővel való ismerkedés, a kezek és az ütők kapcsolata, a fogása, hogyan kell velük dolgozni. El is határoztam, hogy úgy akarok dobolni, mint ő, vagy jobban. Később aztán jöttek más iskolák, de eleinte Attilától vettem órákat.

A Zaják és Társa formáció csak egy kirándulás az életedben, vagy komolyak vele a szándékaid?

– 2007-ben feloszlott a Hiperkarma, céget és családot alapítottam, de mindeközben írogattam a dalaimat. A Minden kezdet könnyű című első lemezünk ars poétikája az, hogy „gyereknek lenni a legjobb a világon”. Úgy érzem, hogy még most is gyermek vagyok, mégpedig dunaújvárosi. Aztán felgyorsult minden, nagyon izgalmas volt a közös munka, és visszahallgatva jónak ítéltük a számokat. Így több, régebben megírt és fiókba zárt dalom készülhetett el. Jó hír a rajongóinknak, már tudjuk, lesz folytatás is. Nagyjából van megint nyolc–tíz számunk, amit elkezdtünk felvenni a Colorstar frontemberével, Keleti Andrissal. Picit más lesz a zenei stílus, kicsit elektronikusabb. A következő hónapokban legalább három számot szeretnék rögzíteni, hogy február körül ki tudjunk jönni egy EP-vel.

Milyen tervei vannak a Hiperkarmának?

– Erről Robi tudna több információval szolgálni. Az biztos, hogy a közeljövőben teljes nagylemezt nem akar készíteni, inkább számokban, kislemezekben gondolkodik ő is.

Milyen érzés volt újra itthon lenni, itthon játszani?

– Nagyon jó. A Duna­újváros című számra nagyon vevők voltak az emberek. Erre nagyon büszkék vagyunk, mert sokat adott nekünk ez a város. Millió próbahely, millió ismerős és persze a fiatalságunk köt ide bennünket. Dunaújváros belvárosában régen jártam, így most, amikor körülnéztem, rám törtek az emlékek. Micsoda bulik voltak... visszagondolva, már tudom, fantasztikus gyerekkorom és tinédzserkorom volt itt.

Most meg már igazi felnőtt vagy...

– Jövő év elején leszek 40 éves. Párommal, Zsófival két kislányunk van, Julianna 4, Hanna 7 éves.