Helyi pártok a migrációs válságról
Az európai migrációs válság súlyos kihívás elé állította kontinensünket, benne az Európai Uniót, és hazánkat, Magyarországot. A közgyűlést alkotó pártok vezetőitől azt kérdeztük, hogyan látja a helyi szervezetük ezt a kérdést, s miként vélekednek a kötelező betelepítési kvótáról.
Cserna Gábor, a Fidesz Dunaújvárosi Szervezetének elnöke:
„Soha nem látott migrációs nyomás nehezedik Európára, így hazánkra is. Soha nem látott bevándorlási hullámot indítottak Európa irányába. Ki kell mondanunk, hogy felelőtlen minden olyan politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve bátorítja a bevándorlókat, hogy életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt.
A magyar emberek döntöttek, az országot meg kell védeni! Szigorúbb törvények bevezetésével, fizikai határzár létesítésével, a határvédelem megerősítésével a kormány már cselekedett.
Álláspontunk szerint a baloldal nem a magyar emberek érdekeit nézi, hanem felelőtlen magatartásával tovább mélyíti a kialakult válsághelyzetet. A Jobbik bort iszik és vizet prédikál. Lélekben iszlámpárti, szólamokban bevándorlásellenes.
Az új veszély a kötelező betelepítési kvóta.
Bár a déli veszélyt elhárítottuk, most itt van egy újabb, nyugatról érkező fenyegetés, a kötelező betelepítési kvóta. A betelepítési kvóta jogtalan, mert Brüsszelnek nincs joga ránk kényszeríteni. Ésszerűtlen, mert meghívót jelent további milliók számára. Veszélyes, mert növeli a terrorveszélyt és a bűnözést.
A Fidesz helyi szervezete is támogatja az országgyűlési határozatot, a kvóta ellen minden eszközzel fel kell lépni. A Fidesz az aláírásgyűjtéssel a magyar emberek támogatását kéri. Mi azzal tehetünk a kvóta ellen, ha aláírjuk a petíciót. A kötelező betelepítési kvóták elleni fellépés nemzeti ügy, amelyet akkor vihetünk sikerre, ha mindannyian összefogunk. Fogjunk össze! Védjük meg az országot!„
Pintér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Fejér megye 4.sz. vk. elnöke:
„A Jobbik Dunaújvárosi Szervezete szerint a migrációs válságra fel lehetett volna szakszerűen készülni, ha idejében felfigyeltek volna országgyűlési képviselőinkre, akik többször is figyelmeztettek a migránsáradat közeledtére. Jelenleg a kormány intézkedései ugyan jó irányba mutatnak, azonban a Jobbik egy ügydöntő népszavazást is szeretne tartani a témában, amely eredményeivel az EU előtt is hatékonyabban képviselhetnénk hazánk érdekeit. Már pedig a mi érdekünk az, hogy ne érkezzen több bevándorló az öreg kontinensre, ugyanis az európai társadalmak szociálisan nincsenek felkészülve egy ilyen méretű, más kultúrájú és vallású tömeg befogadására. A megfelelő integráció hiánya pedig csak még több perifériára szorult csoportosulást eredményezne, amik, mint azt az elmúlt hónapokban láthattuk, a terroristák bázisaivá válhatnak. A kötelező betelepítési kvótákat egyértelműen elutasítjuk. A határozat jogilag is aggályos, ami miatt hazánk és Szlovákia is keresetet indít az Európai Bíróságon. Emellett a bevándorlók száma folyamatosan növekszik, valamint a Schengeni Egyezmény miatt azt sem lehet megakadályozni a későbbiekben, hogy a letelepített csoportok visszavándoroljanak a gazdagabb államokba. Jelenleg arra lenne szükség, hogy az EU vezetése felébredjen. Észrevegye, hogy Kelet-európára, benne hazánkra sem erőltetheti rá a multikulturalizmust, és a terrorfenyegetettséget csak egy erős, közös határzárral lehet csökkenteni.”
Mezei Zsolt, a Demokratikus Koalíció Fejér 4.vk. elnöke:
"Megrendítő és felháborító az az ártatlan emberek elleni gyáva terrortámadás, ami november 13.-án pénteken történt Párizsban.
Demokratikus Koalíció képviselői osztoznak az áldozatok hozzátartozóinak, a francia nemzet és Európa gyászában.
A történtek után szinte lehetetlen nem gyűlölettel válaszolni a gyűlöletre, de mégis embernek kell maradnunk.
Franciaország és Európa erős, nem hagyja magát megfélemlíteni, nem fogja engedni, hogy pár vallási fanatikus őrült támadása miatt, semmivé legyenek azok az értékek, amire eddig az Európai Unió épült!
A magyar kormány minden állítása ellenére nem védi meg a magyar embereket, hiszen erre nem képes. Franciaország sem volt rá képes egyedül. Ezért közös európai cselekvés kell: közös katonai, titkosszolgálati fellépésre, közös európai határőrizetre van szükség.
A DK korábban a parlamentben is támogatta az Iszlám Állam elleni katonai fellépést, mert Magyarországnak minden segítséget meg kell adnia európai szövetségeseinek a terrorizmus elleni küzdelemben.
A DK álláspontja nem változott: Európának meg kell őriznie a demokráciát, a nyitottságot, a szabad szellemet. Ugyanakkor értjük az aggodalmat, és tudjuk, hogy a magyar és az európai emberek mindennapi életének biztonsága a legfontosabb. Nagyobb biztonság viszont nincs több Európa nélkül. Ehhez Magyarországnak segítőkészséget kell mutatnia és osztoznia kell a felelősségben.
A DK álláspontja az Unió által elfogadott menekültkvótáról ismert. Támogatjuk a közös döntést."
Szabó Zsolt, a Párbeszéd Magyarország helyi szervezetének elnöke:
"A Párbeszéd Magyarországért szerint a kormány menekültekkel kapcsolatos politikája azt mutatja, hogy a kormányban „semmi emberség sem maradt. A kormány menekült ügyi politikája pótcselekvés, és nem ad választ azokra a kihívásokra, amelyekkel az országnak szembe kell nézni. A migránsokkal szembeni intézkedések szembe mennek olyan nemzetközi egyezményekkel, amelyeket Magyarország is aláírt. Példaként fontos hangsúlyozni, hogy a genfi egyezmény kimondja, a menekülteket nem lehet azért büntetni, mert jogtalanul tartózkodnak egy ország területén. Ha a kormány elhibázott politikája miatt az országot megbüntetik akkor azt a magyar adófizetők fogják kifizetni. Ha Orbán Viktor miniszterelnök valóban az országra nehezedő nyomást szeretné enyhíteni, akkor a kerítés építés helyett egy közös európai fellépésért lobbizna. A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt várja a kormánytól, hogy gondoskodjon az ide érkező menekültek emberséges ellátásáról és kezdjen hozzá a menedéket kapók beilleszkedését segítő programok kidolgozásához. A kvóta rendszer elfogadása azt jelenti, Európában győzött az emberség és a józan ész, Magyarország pedig magára maradt, Orbán taktikája megbukott. A kormánynak fel kell adnia "látványosan megbukott különutas politikáját" és érdemben részt kell vennie az EU-s tárgyalásokon. A PM emellett azt is elvárja a kabinettől, hogy normalizálja a kapcsolatokat a szomszédos országokkal, továbbá legyen kezdeményező a szíriai rendezésben, főleg a Törökországban lévő menekülttáborok támogatásával"
Pintér Attila, az MSZP helyi szervezetének elnöke:
„Több okból is nagy problémát jelent az utóbbi időben érzékelt migránsáradat.
Egyrészt, az egész migráns-ügy rengeteg pénzügyi forrást von el az Uniótól, az országunktól, amit egyébként sok más dologra is fordíthatnánk, például a mélyszegénységben élők megsegítésére vagy a gyermekéhezés felszámolására.
Másrészt a migránsáradattal olyan vallású, kultúrájú emberek jönnek, amivel Európa nem tud mit kezdeni, és nem gondolom, hogy ezek az emberek felvennék a mi szokásainkat, kultúránkat.
Múlt péntek óta, a párizsi terrortámadás óta pedig azt is tudjuk, hogy a szélsőséges csoportok olyan sejtjei is bejutnak Európába, amelyek terrortámadásokat indítanak, vezényelnek Európában.
Európa a 24. órában van, egyre nagyobb lesz a probléma. Európa határait közösen, akár katonai erővel meg kell védeni. A menekülteket akár nemzetközi egyezményekkel ott kell tartani, ahol vannak, gondolok itt Törökországra. Véleményünk szerint azokban az országokban kell rendet tenni nemzetközi segítséggel, ahol a probléma van.
A kvóta-rendszerrel nem értünk egyet, szerintünk kezelhetetlen. Mi alapján osszuk el az embereket? Hogyan választjuk ki, hogy kik jöhetnek? Vagy mindenkit beengedünk, vagy senkit sem. Mi a drasztikusabb megoldások híve vagyunk ebben a kérdésben. Összeurópai megoldás kell, kerítéssel, határzárral, katonai fellépéssel.”
A rovat további hírei: Közélet
Bővített nyitvatartás az urnatemetőben, ünnepi miserend a katolikus templomban
2024. okt. 30.
A nagytemplomi urnatemető kibővített nyitvatartásra készül, a templom ünnepi miserenddel szolgál a mindenszentek ünnepéhez és a halottak napjához igazodóan. Ünnep előtti összegzés.
DSTV: Police Café az együttműködésért
2024. okt. 30.
Dunaújvárosi állomása is volt a rendőrség Police Café című sorozatának, derül ki a DSTV összegzéséből. A több állomás, "kávéházi asztal" felkeresését magában foglaló program a rendőrségi és a civil kapcsolatok kialakítását, a közbiztonság erősítését célozta. Hangkép.
Temetői tudnivalók a mindenszentek és a halottak napja időszakára
2024. okt. 29.
Forgalmi rend változás, rendkívüli nyitvatartás, buszközlekedés és ünnepi koszorúzás – a dunaújvárosi köztemetőben és környezetében is készülnek az ünnepi időszakra.
Sajátjaként óvja, vigyázza a várost
2024. okt. 28.
Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester. Különös ismertetőjele, hogy bárhol, bármikor felbukkanhat a városban, minden lomtalanításon ott van és pakol, sok-sok közösségi felületen válaszol a kérdésekre, azonnal intézkedik. Ötéves alpolgármesteri mandátuma két hete lejárt és ezzel egyidejűleg meg is kezdte az újabb ötéves ciklust. Interjú.
Újabb 90 éves polgárt ünnepeltek városunkban
2024. okt. 27.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Szeleczki Józsefet, Józsi bácsit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város vezetése. Szántó Péter önkormányzati képviselő otthonában látogatta meg az ünnepeltet.
Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!
2024. okt. 25.
Aki örül a bónusz ajándékba kapott egy órának, azt most is elkeserítem, így vagy úgy, de mindenképpen borítja a már beállt életritmust. Küszöbön a téli időszámítás!
Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban
2024. okt. 25.
Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt.