Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kaszás Tamás nyerte az Esterházy Művészeti Díjat

Kultúra
kortárs művészet
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2015. nov. 19., 08:00

A 2009-ben alapított Esterházy Művészeti Díj kétévente kerül meghirdetésre, amit idén városunk egyik kortárs művésze, Kaszás Tamás is elnyert. A független szakmai zsűri által a második fordulóba választott művekből pedig kiállítást is rendeztek a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A múlt héten nyílt tárlat jövő év január harmadikáig tekinthető meg. Köztük Kaszás Tamás alkotásával:

-El sem mentem a díj átvételére, egy egészen egyszerű malőr miatt. Nem is számítottam a díjra. Másrészt mivel mindennel összefügg, ezért mondhatom, hogy a doktori iskolát 2013-ban befejeztem, s két év, amíg a folyamatot az ember lebonyolítja. Más projektek miatt a tézisek benyújtására nem volt időm, konkrétan a Sidney biennálé miatt. Igazából, most még elindíthattam. Ez a díj inkább festészeti díj, én pedig nem vagyok kimondottan festő. Mindig a határmezsgyéken dolgozom, és idén kibővítették a pályázatot határterületekkel. Az mindenképpen megilletődöttséget okozott bennem, hogy megvan.

Manfred Wiplinger zsűritag a következőképpen foglalta össze Tamás munkáinak lényegét: „Az orosz konstruktivizmus, a Bauhaus vagy a De Stijl modernizmusával foglalkozik. Ezeknek az építészeti irányzatoknak az volt a célja, hogy esztétikai szemléletváltás segítségével megváltoztassák a társadalmat. Az „Animal Farm” című projektjében Kaszás ezt az átfogó gondolatot az állatvilágra viszi át. A fakereskedelem kezdetével sok madár nem talált megfelelő fészkelő helyet, így egész fajok tűntek el. Ebből kiindulva vonatkoztatta Kaszás az esztétikai avantgárd ötletét madárházakra, és e projektet folytatja a tarka Bauhaus stílusú méhkasokkal („Bee Education Center”).”

Egykori Széchenyi gimnáziumi tanára, Rohonczi István (Roho) többszöri alkalommal dolgozott együtt Tamással nyári alkotótáborokban:

-Abban az időben is olyan csapat jött össze, akik egymást inspirálták. Akkor került fel a Képzőművészeti Egyetemre,az intermédia tanszékre. Sikeresen felvételiztek barátjával, Horváth Tiborral együtt. Nagy szó volt abban az időben, hogy érettségi után bejutnak a művészeti felsőoktatásba. Azért is, mert szinte trend, hogy ilyen művészeti iskolákban nem 18-19 évesen jut be az ember. A lényeg, hogy nagy öröm volt az indulásuk. Tamás nagyon nehéz életpályát választott, sőt, inkább a szociális világ érdekelte már akkor is. Miért ilyen a világ, miért ebbe az irányba halad, mi a helyzet a természetvédelemmel, benne az emberrel? A mai napig is foglalkoztatja, s ez egykori tanárának is jólesik.

A rovat további hírei: Kultúra

Dunaújváros kultúrájáért alkottak maradandót

Dunaújváros kultúrájáért alkottak maradandót

2024. dec. 10.

Dunaújváros közgyűlése minden évben különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Ezúttal a kulturális szféra díjazottjai kerülnek sorra. 

DSTV: szólt a jazz a zeneiskolában

DSTV: szólt a jazz a zeneiskolában

2024. dec. 10.

A Sándor Frigyes Zeneiskola ünnepi bemutatóinak első állomásáról tudósít a DSTV összeállítása. Az elmúlt évek hagyományait folytatva a jazz tanszak növendékei mutatkoztak be az intézmény kamaratermében – változatos repertoárral. Hangkép.

Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet

Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet

2024. dec. 10.

Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.

Reszkessetek, betörők! filmzenekoncert jövőre a Budapest Sportarénában

Reszkessetek, betörők! filmzenekoncert jövőre a Budapest Sportarénában

2024. dec. 09.

Minden idők egyik legnépszerűbb karácsonyi mozija, a Reszkessetek, betörők! (Home Alone) zenéjéből rendeznek koncertet jövőre a Papp László Budapest Sportarénában.

Ajándékot kaptak a gyerekek és a dolgozók

Ajándékot kaptak a gyerekek és a dolgozók

2024. dec. 07.

A Móra iskolába látogatott el Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő. Nem érkezett üres kézzel, minden gyermek és felnőtt ajándékban részesült péntek reggel. Az átadó után pedig a pedagógusok műsora és a Mikulás látogatása szórakoztatta a gyerekeket.

Mesés Utószó-délután Boldizsár Ildikóval

Mesés Utószó-délután Boldizsár Ildikóval

2024. dec. 07.

Író, szerkesztő, néprajztudós, mesekutató, meseterapeuta, meg még dunaújvárosi is, meg még – Ildizsárként – hajdani KOSZ-alapember: Boldizsár Ildikó volt az Utószó című élő irodalmi antológia legutóbbi programjának vendége.

Adventi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral

Adventi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral

2024. dec. 06.

Folytatják a nemes-szép tradíciót, idén is adventi koncerten áll közönség elé a Dunaújvárosi Vegyeskar. A hangverseny helyszíne az evangélikus templom lesz vasárnap este – mindenkit szeretettel várnak!

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  2. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  3. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  4. Szép gesztus a szenteste előtt

  5. DSTV: a Wesley eredményei

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő