Kisimulnak az Attila utca burkolatának ráncai
Régi, rossz állapotú zúzottköves utat tesznek élhetőbbé és egyben járhatóbbá az Attila utcában. Ennek egyik részét már korábban térkövezték.
Hingyi László, a körzet képviselője elmondta, szerették volna a lakók, ha végig elkészül az utca, amely becsatlakozik a Temető utcába, így most újabb hétszázötven méteres szakaszon kap térköves burkolatot az utca. A munkálatok kivitelezésével a DVG Zrt. bízta meg a közgyűlés, melynek vállalkozási, műszaki és ingatlankezelési ágazatvezetője, Nagy Zsolt elmondta, közel egy hónapja dolgoznak a területen.
-Bontási munkálatokkal kezdtük, majd a régi térköves szakaszt összekötöttük az újjal, amit át is adtunk a gyalogosok és gépjárműforgalom számára. Jelenleg az Attila utca többi szakaszának térkövezése zajlik, valamint a Temető utcába csatlakozó első szakasz CKT betonozási munkálatai is elkészültek. Ezt egy finisher-es módszerrel készítettük el, így sokkal szebb az alépítmény. Ha minden jól megy, ahogy eddig engedte az időjárás is, akkor másfél hét múlva átadhatjuk a lakók és a gépjármű forgalom számára.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"
2025. szep. 02.
A vendéglátóegységek számára a nyári időszak sok esetben a megnövekedett forgalomról és az újdonságokról szól, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunagyöngye Halászcsárdában az elmúlt időszak tapasztalatairól Dancs László konyhafőnök mesélt. Hangkép.
Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!
2025. aug. 31.
Parádés debütálás és elfogadható nyári mutatók, de a lényeg változatlan: az egészségügy vérigénye számottevő, így továbbra is nagyon várják az önkénteseket. Ennek megfelelően készítik elő a szeptemberi terveket is!
DSTV: jubiláltak az "esőemberek"
2025. aug. 31.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete éves találkozójáról. A közösség immáron egy évtizede szervezi meg az eseményt a Szalki-szigeten, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről. Hangkép.
Kapcsolatteremtés a helyi termelők és a vásárlók között – él a DunaKosár közössége
2025. aug. 29.
Nagyszerű közösség alakult Dunaújvárosban – már négy éve működik a DunaKosár. A közösség célja, hogy összekösse a térségi termelőket a vásárlókkal, ezzel lendítve a helyi gazdaságon, illetve minőségi árut biztosítva a fogyasztóknak. A kezdeményezés eredetéről, az elmúlt időszak tanulságairól és az aktualitásokról Csonka Melindát, a DunaKosár koordinátorát kérdeztük.
Parkolófejlesztés Dunaújvárosban – a belvárosban is!
2025. aug. 29.
Dunaújváros belvárosában és több városrészében is enyhülhetnek a parkolási gondok a következő években. Az önkormányzat sikeresen pályázott az Európai Unió támogatási rendszerében, így a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében közel 330 új parkolóhely kialakítására nyílik lehetőség. A beruházásból mintegy 70 parkoló közvetlenül a belvárosban épülhet meg.
DSTV: lovas zarándokok a Lajos-köveknél
2025. aug. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy az 1526-os mohácsi csata évfordulója kapcsán városunkban is megálltak a hagyományőrző zarándokok. Idén újra lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt – városunkban a Lajos-köveknél emlékeztek. Hangkép.
Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke
2025. aug. 28.
A Technikum városrészben tovább folytatódnak azok a fejlesztések, amelyek célja egy élhetőbb, biztonságosabb és zöldebb városi környezet kialakítása. Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője számolt be a legutóbbi eredményekről.