Nem akárki lépett fel a Művészben csütörtök este
Tényleg kevesek tudják, hogy csütörtök este a Művész Jazz Klub vendége az a Geoff Warren volt, aki együtt játszott már a brit jazz jeleseivel, mint John Surman, Kenny Wheeler, Harry Beckett, John Marshall és Roy Babbington.
Bemutatkozásnál jóval több volt közös játékuk még akkor is, ha első turnéhelyszínnek jelölték Dunaújvárost. És öröm volt látni, ahogy Geoff Warren szemrebbenés nélkül számol és kommunikál a tagokkal, hangszeren kívül is:
Gyakorlatilag ötven éve játszok fuvolán. S mint a legtöbb fiatal fuvolás a hatvanas években Jethro Tull-t hallgattam, a jazz-rock zenekarokat. Azt gondolom, hogy fontos az ifjú kollegák számára, hogy a saját környezetüknek a zenéjét tanulják meg először, így kezdtem én is. Később fordultam az amerikai jazz felé. Magyarországon sok rendkívüli zenész van próbálom megfejteni a speciáliás hozzáállásuk lényegét a zenéhez. Még nem vagyok abban biztos, hogy ebből valamiféle új identitás születik, de az egyéniségek „közös leveséből” mindig előjön valami.
Bágyi Balázs játéka az avatottabbak számára sokszor elképzelhetetlen a kifejező arcjátéka nélkül. A mély átélés remek jazzmuzsikát eredményezett:
Ha még egy szettet játszottunk volna, akkor nagyon belemelegedünk, de hangsúlyozom, hogy mi mindig ugyanazzal az intenzitással próbálunk játszani, mindenhol. Rövid időn belül másodszor vagyunk a Művészben, szeretjük ezt a közeget. Nagyon inspiráló, jól érezzük magukat itt. A turnénknak ez volt az első állomása, és úgy érezzük, hogy bizony egy jó erős kezdés volt. A muzsika is és a fogadtatás is. Pont Geoff Warren esetében mondható, hogy tipikus európai alakja a jazznek. Angol származású, de már húsz éve Olaszországban él. Elismert fuvolaoktatóként jár-kel mindenfelé, előszeretettel csatlakozik az olasz quartetje mellett más nemzetek muzsikusaihoz is. Én tíz éve ismerem, s nagy öröm, hogy újra együtt muzsikálhatunk. A jazzben jellemző, hogy különböző korosztályok működnek együtt, az egész történelme erről is szól.
Ebben nincs semmi rendkívüli, ha egy nyelvet beszélnek a banda tagjai, egy a zene szeretete, akkor működik. Nálunk a csapat legfiatalabb tagja Dezső, legidősebbje pedig Warren, s lám, működik.
A rovat további hírei: Kultúra
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!
DSTV: a Győry-hagyaték kincse lett a hónap műtárgya
2025. júl. 17.
Folytatta az Intercisa Múzeum különlegességeit bemutató sorozatát a DSTV. A hónap műtárgya sorozatában ezúttal a Győry-hagyatékból származó prédikációs kötetről mesélt Kronászt Margit történész-muzeológus. Hangkép.
Rangos belgiumi folklórfesztiválon lép fel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 15.
Komoly nemzetközi meghívásnak tehet eleget városunk egyik meghatározó kulturális közössége: a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál keretében lép közönség elé Belgiumban.
DSTV: remek vegyeskari évadzáró
2025. júl. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett a közelmúltban – megérdemelt vastapsokkal. Hangkép.
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.