Nem akárki lépett fel a Művészben csütörtök este

Bemutatkozásnál jóval több volt közös játékuk még akkor is, ha első turnéhelyszínnek jelölték Dunaújvárost. És öröm volt látni, ahogy Geoff Warren szemrebbenés nélkül számol és kommunikál a tagokkal, hangszeren kívül is:

Gyakorlatilag ötven éve játszok fuvolán. S mint a legtöbb fiatal fuvolás a hatvanas években Jethro Tull-t hallgattam, a jazz-rock zenekarokat. Azt gondolom, hogy fontos az ifjú kollegák számára, hogy a saját környezetüknek a zenéjét tanulják meg először, így kezdtem én is. Később fordultam az amerikai jazz felé. Magyarországon sok rendkívüli zenész van próbálom megfejteni a speciáliás hozzáállásuk lényegét a zenéhez. Még nem vagyok abban biztos, hogy ebből valamiféle új identitás születik, de az egyéniségek „közös leveséből” mindig előjön valami.

Bágyi Balázs játéka az avatottabbak számára sokszor elképzelhetetlen a kifejező arcjátéka nélkül. A mély átélés remek jazzmuzsikát eredményezett:

Ha még egy szettet játszottunk volna, akkor nagyon belemelegedünk, de hangsúlyozom, hogy mi mindig ugyanazzal az intenzitással próbálunk játszani, mindenhol. Rövid időn belül másodszor vagyunk a Művészben, szeretjük ezt a közeget. Nagyon inspiráló, jól érezzük magukat itt. A turnénknak ez volt az első állomása, és úgy érezzük, hogy bizony egy jó erős kezdés volt. A muzsika is és a fogadtatás is. Pont Geoff Warren esetében mondható, hogy tipikus európai alakja a jazznek. Angol származású, de már húsz éve Olaszországban él. Elismert fuvolaoktatóként jár-kel mindenfelé, előszeretettel csatlakozik az olasz quartetje mellett más nemzetek muzsikusaihoz is. Én tíz éve ismerem, s nagy öröm, hogy újra együtt muzsikálhatunk. A jazzben jellemző, hogy különböző korosztályok működnek együtt, az egész történelme erről is szól.

Ebben nincs semmi rendkívüli, ha egy nyelvet beszélnek a banda tagjai, egy a zene szeretete, akkor működik. Nálunk a csapat legfiatalabb tagja Dezső, legidősebbje pedig Warren, s lám, működik.