DPASE: a számok tükrében
Nagyon nehezen lendült játékba a csalódást jelentő NB I-es búcsú után a DPASE labdarúgó csapata, mely a nyolcadik helyről várja a bajnoki folytatást, de miként értékelhető annak a labdarúgó csapatnak a teljesítménye, amelyikben akár négy góllal is gólkirály lehet valaki a szezon derekához érve?
A Dunaújváros PASE csapata az NB I-ből történt kiesést követően egy osztállyal lejjebb, az NB II-ben szerepelt, melyet mind a játékosok, mind a vezetők elég nagy csalódásként élték meg. Talán ez is, no meg a csapat majdnem teljes átalakulása okozta azt, hogy nagyon nehezen kezdődött a szezon. Mint azt Artner Tamás vezetőedző több alkalommal kiemelte,
már a felkészülés alatt érezhető volt, hogy nagyon nehéz szezon áll a csapat előtt. Több meghatározó játékos távozott, a bajnokságban gondot okozott, hogy az MLSZ támogatási formájának eleget téve kötelezően játszatni kellett három fiatal játékost, akik az utánpótlásból érkezve nem rendelkeztek semmiféle felnőtt rutinnal. Mint az köztudott, a csapat munkáját tovább nehezítette az a helyzet, hogy a pálya rekonstrukció újabb üteme, vagyis a füvesítés nem fejeződött be a bajnoki rajtra, ezért több fordulót idegenben kellett lebonyolítani.
Ráadásként – mint az a vezetőedző értékeléséből olvasható - a startra nem állt össze a csapat. Nem volt megfelelő a védelem, és a felkészülést többen sérülések miatt kénytelenek voltak kihagyni. Eppel Márton, Sóron Tibor kihagyták szinte az egész felkészülést, de kiesett a sorból Csehi Tamás is. Érkezett ugyan Czár Richárd és Melczer Vilmos, de talán megkésve, akik ráadásul meccshiánnyal is küszködtek. Az első fordulók, amelyek nagyon fontosak minden csapat számára, nem sikerültek. Az együttes csak a negyedik forduló körül állt össze, melyhez meg kellett erősíteni a hátsó alakzatot. Gengeliczki Gergő, Koszó Balázs és Lorentz Márton érkezése után stabilizálódott a védekezés. A fejlődés ettől kezdve már számokkal is kimutatható, hiszen az utolsó 11 fordulóban csupán egyszer kapott ki a csapat. Hiányérzet azonban lehet bennünk, hiszen itthon két olyan mérkőzést játszottunk, melyeket meg kellett volna nyerni. Azokkal a pontokkal most nem a nyolcadik, hanem dobogós helyről várhatnánk a folytatást. Tavaszra jó előjel, hogy kilencszer itthon játsszunk.
Mint az Sallói István sportigazgató statisztikáiból kiolvasható, az együttes nem dicsekedhet rengeteg szerzett góllal, hiszen az őszi szezon gólkirályi címét négy találattal meg lehetett nyerni. A király az a Magasföldi József lett, aki találatainak többségét csereként a pályára lépve szerezte. Jakab Dávid lett a kanadai táblázat győztese, aki Czár Richárddal vállvetve a legtöbb időt töltötte a pályán. A fiatalok közül Lorentz Márton jutott a legtöbb játéklehetőséghez. Az MLSZ fiatalok szerepeltetését ösztönző iránymutatását figyelembe véve összesen 26 játékos jutott szóhoz, és a 15 meccsből csupán három olyan volt, amelyiken nem így áll fel a Dunaújváros. Itt érdemes megjegyezni, hogy ellenfeleink közül az Ajka, a Gyirmót, a Mezőkövesd, a Szeged, a Szolnok és a Zalaegerszeg egyszer sem felelt meg ennek az ajánlásnak, míg nálunk tíz fiatalt is beépített a keretbe az edzői stáb.
Lehet tehát pozitív és negatív jeleket is felfedezni az előző félév adataiból, de abban talán mindannyian bízhatunk, hogy tavasszal minden statisztikai adatban pozitív változást tapasztalunk majd.
A rovat további hírei: Sport
A címvédő ellen folytatja a DAB
2025. okt. 03.
Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.
DSTV: véget ért az idei ÚDL
2025. okt. 02.
A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.
Igazolta a papírformát a Loki
2025. okt. 02.
Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.
Fényes érmek a birkózó-maratonon
2025. okt. 01.
Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: vb-re készülnek a veteránok
2025. okt. 01.
A DKSE birkózó szakosztályának régóta fiatal tagjai is készülnek a közelgő világbajnokságra. A felkészülési küzdelmeket is komolyan veszik a veterán sportolók, az alakulatból összesen nyolcan vágnak majd neki a versenyeknek. Stábunk is ellátogatott az egyik edzésükre, ahol még több részletet ismerhettünk meg a versenyről. Hangkép.
Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)
2025. okt. 01.
A Bóbita Tagóvoda gyerkőceinek győzelmével ért véget az Ovi Foci Kupa sorozat második fordulója az Eszterlánc Tagóvodában kedden délelőtt.
Újabb Ősi-érem Lengyelországból
2025. szep. 30.
A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.










