Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hajdan volt karácsonyi szokások

Mozaik
karácsony

facebook megosztás

Brousil Csaba - 2015. dec. 26., 08:55

A karácsonyi asztal megterítésének rituáléja egészen a középkorig vezethető vissza, bár mára a szokások nagy része a feledés homályába merült.

Szentestét a karácsony böjtjének is nevezték. A megújulásra, az újszövetségi Ádám fogadásara való felkészülést jelentette, ekkor készültek fel a halódó természet újraéledésére és a jövendő évre is. A karácsonyi vacsora, mint az ünnep középpontja így kiemelt hangsúlyt kapott.

Erre a napra gondosan rendbe tették a portát, kitakarították a lakást, sőt még a jószágok helyét is, hiszen eljövendő nagy vendéget várnak: Jézus Krisztust. A kölcsönadott tárgyakat ezen a napon visszakérik, nehogy „megboszorkányozzák" azokat. Kölcsönt ilyenkor nem kérnek és nem is adnak, látogatóba sem szívesen mennek és vendégeket sem fogadnak, kivéve a köszöntőket.

A karácsonyi asztal megterítése különleges helyet foglal el az ünnepi események sorában. Az asztalra, sőt az asztal alá is különböző használati tárgyakat, gazdasági eszközöket helyeznek: ekevas, borona, lószerszámok, az asztal lábára tekert tehénlánc, mángorló, kaszakő. Ezeket azért helyezték el a z ünnepi asztal alá, köré, hogy a jövőben hatékonyabban működjenek. A vallásos párhuzam itt könnyen fellelhető, gondoljunk csak Szent Józsefre, aki ácsként kereste a kenyerét. Nem ritka a gabonafélék, különböző magvak szerepeltetése sem.

A hiedelem szerint mágikus erőknek hódolva helyezik el ezeket a tárgyakat, eszközöket az asztalon, a jó termés, a termékenység és a jó szerencse ígéretében. Egyes tájakon a Szenteste eljövő angyalokat, Kisjézust akarták megvendégelni a terített asztallal, az asztal alá szórt szénával és „karácsonyi szalmával” pedig a kényelmes szállást kívánták biztosítani az éj leple alatt betérőknek.

Szenteste a szalmán alszanak, majd másnap az ágyból kivetik a régi szalmát és az újat teszik a helyébe, megelőzve ezzel a betegségeket. Ha „nyavalyás” ember van a háznál, akkor őt fektetik a karácsonyi szalmára, hogy a tél alatt meg ne haljon. Egyes tájakon a szalmát azért helyezik ki, hogy a Mária és József és a szamaruk Betlehembe menvén megpihenhessenek a háznál.

Máig élő szokás, hogy karácsonykor az ünneplő család fokhagymát, almát, mézet fogyaszt közösen az ünnep estéjén. Ezek régen is a teríték részei voltak. A méz a torokfájás gyógyszereként, a fokhagyma az összetartozás szimbólumaként (a fokhagymagerezdek a család tagjai és egy fejjé fonódnak össze), a fokhagymát a családfő annyi részre osztja, ahány fős a család, majd azt mindenki ostyába tekeri, mézbe mártja és így fogyasztja el, a sóval a teheneket lehet gyógyítani, a bors a szárnyas jószágok termékenységét fokozza, míg a tojás minden állat legfőbb orvossága. Az alma a karácsonyi asztalok egyik legjellegzetesebb étke, kelléke. Kap némi erotikus felhangot, hiszem Ádám és Éva gyümölcse, a bűnbeesés gyümölcse. Ezzel emlékeznek az emberi gyarlóságokra, az áteredő bűn meglétére.

A méz Krisztus és az emberek együvé tartozását jelképezi. A méhek a hagyomány szerint Boldogasszony könnyeiből vannak, és nem elpusztulnak, hanem meghalnak, mint az emberek. Ezzel Jézus Istenemberségéről emlékeznek meg, az Ő születése napján.

A karácsonyi asztal leszedése sem kevésbé fontos, mint a terítés és annak előkészületei. A leszedés időpontja tájanként eltérő volt. A leggyakoribb nap az aprószentek napja volt, ritkábban pedig újév, esetleg vízkereszt eljöttével bontották meg a terített asztalt. A teríték mellől leszedett magvakat - amelyeket általában összekevertek és egy tálban helyeztek el az ünnepi teríték közé -a tyúkoknak adták, hogy a következő évben minél magasabb legyen a „tojáshozam”. A saját céljukra fel nem használt szénát, szalmát, esetleg gyümölcsöket pedig a jószágnak adták, hogy azok is részesüljenek a misztériumból és „minden jó” kísérje őket az újesztendőben.

Ezeknek a hagyományoknak a továbbélése több tájegységen megfigyelhető, de leginkább ott népszerűek a mai napig, ahol nem szokás a karácsonyfa állítás, tehát a szláv nyelvterületeken a leginkább.

A rovat további hírei: Mozaik

L-múlt történetek az L épületek múltjáról (2.)

L-múlt történetek az L épületek múltjáról (2.)

2023. júl. 07.

Gyerekcsínyek, játékok és nagy arcok a városépítés hőskorából – méghozzá egy legendás helyszínen. Dr. Tóth István összegzése eleven emlékeket idéz. Személyes várostörténet, vendégposzt, második rész.

DSTV: a szerhasználatról a Szertelen Házban

DSTV: a szerhasználatról a Szertelen Házban

2023. júl. 07.

A kapcsolódó cikket már közöltük, ezúttal itt a terjedelmesebb összefoglaló: lelki egészségőr sorozatunk következő epizódjaként Centrgraf Károly László, a Szertelen Ház – MRE Újváros Drogambulancia vezetője nyilatkozik a szerhasználattól. Hangkép.
 

Itt a kalandparki kisvonat menetrendje!

Itt a kalandparki kisvonat menetrendje!

2023. júl. 06.

A Kalandpark Fesztivál egyik legnagyobb attrakciójának a városjáró kisvonat ígérkezik szombaton – itt a menetrend, szigorúan tájékoztató jelleggel! Flyer.

Visszatérnek az alfások Dunaújvárosba!

Visszatérnek az alfások Dunaújvárosba!

2023. júl. 06.

Szuper rendezvényhelyszínre találtak az alfások Dunaújvárosban, hiszen már harmadszor térnek vissza városunkba – újra a Szalki-szigeten rendezik meg AlfaCityt, a világ legnagyobb Alfa Romeo találkozóját, amelyre több mint 1000 autót várnak a szervezők pénteken és szombaton. Vendégposzt.

DSTV: nyáron is siker a Mazsola percek sorozata

DSTV: nyáron is siker a Mazsola percek sorozata

2023. júl. 06.

Játékos foglalkozásról tudósít a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtár gyermekkönyvtári kínálatában érdekes színfolt a Mazsola percek elnevezésű program – a közelmúltban is sokan kapcsolódtak a mondókás, ringatós, dalolós játékba. Hangkép.

Újra élettel telik meg az egykori Vidám Park

Újra élettel telik meg az egykori Vidám Park

2023. júl. 05.

Új fejezet kezdődik az egykori népszerű szabadidő helyszín történetében: koncertek, vidám- és kalandpark, kisvonat, valamint kertmozi is szerepelnek a július 7-én debütáló I. Kalandpark Fesztivál kínálatában. A könnyed, nyár(est)i szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt garantált.

DSTV: önkéntesként a Speciális  Olimpián

DSTV: önkéntesként a Speciális Olimpián

2023. júl. 05.

Rendkívüli bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Széchenyi István Gimnáziumban szervezett önkéntes csapat élmények sokaságával tért haza a Speciális Olimpia Nyári Világjátékáról – a megnyitó ünnepség lebonyolítását segítették a dunaújvárosiak. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közösségépítők (2.): a "Terítéken" ízőrzője

  2. Felhívás aranylakodalmas párok részére

  3. Nagyon közel volt a bravúrhoz a DKSE

  4. DSTV: szólóban a hangzsonglőr

  5. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szólóban a hangzsonglőr

DSTV: szólóban a hangzsonglőr

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő