Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gárdonyi-gála a Bartókban

Oktatás
Gárdonyi iskola
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. dec. 07., 13:52

Több, mint száz gyerek lép színpadra összesen három előadáson a Gárdonyi Géza Általános Iskola és a Bartók Kamaraszínház immáron második alkalommal megszervezett közös gáláján.

A Diótörőt feldolgozását adják elő a gárdonyisok, délelőtt kilenckor és fél tizenegykor a város összes óvodájából érkeztek nézők, de több iskolából is kilátogattak, főként a Vasvári Pál Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola osztályai, valamint a Jószolgálati Otthon bentlakásos tagjai.

Délután öt órakor, a nap harmadik előadására is mindenkit szeretettel várnak, köztük az iskola diákjainak és fellépőinek szüleit, a meghívott vendégeket és bárkit, aki kíváncsi a Diótörő gárdonyis, közel ötven perces, táncbetétekkel tarkított, zenés-prózás előadására. Véghné Balogh Tünde intézményvezető-helyettes elmondta, a belépés díjtalan, köszönhetően a Bartók színház felajánlásának, akik a helyszínt és az eszközöket is biztosították az iskola részére. A fellépők jórészt énekkarosok és a táncművészeti tagozat tanulói. A koreográfia szép, az előadás módja pedig kifejezetten profi, melyet a betanító táncpedagógusoknak köszönhetünk, név szerint: Tóth-Varga Zsuzsanna, Tóth Boglárka, Szerencz Róbert, Tóth-Németh Csilla. Az ő érdemük, hogy a színpadon ennyien is egyszerre mozognak, még a Diótörő és az Egérkirály nagy csatája alatt is, és hogy a gyerekek tökéletesen belakják a színpad egészét.

2. Galéria
Dunaújváros
Gárdonyi Géza Általános Iskola
gála
tánc

facebook megosztás

Több, mint száz gyerek lép színpadra összesen három előadáson a Gárdonyi Géza Általános Iskola és a Bartók Kamaraszínház immáron második alkalommal megszervezett közös gáláján.

Ónodi Zoltán
Gárdonyi Gála: Diótörő - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2015. dec. 07.

A rovat további hírei: Oktatás

Pótfelvételi a Dunaújvárosi Főiskolán

Pótfelvételi a Dunaújvárosi Főiskolán

2015. júl. 31.

A Dunaújvárosi Főiskola összesen 18 szakra várja azok jelentkezését, akiket nem vettek fel sehova. A pótfelvételi során csak egyetlen képzés jelölhető meg.

Nem bánja meg, aki a koleszt választja a fősulin

Nem bánja meg, aki a koleszt választja a fősulin

2015. júl. 30.

A Dunaújvárosi Főiskola Kollégiumaiban minden felvett hallgatónak tudnak férőhelyet biztosítani a következő tanévben, ahol 15.600 forintos havidíjért lakhatnak. A diákok interneten keresztül jelentkezhetnek a kollégiumba.

A Dunaújvárosi Főiskolát nem érintik a várható egyetemi reformok

A Dunaújvárosi Főiskolát nem érintik a várható egyetemi reformok

2015. júl. 30.

Jelentős átalakításokat terveznek a felsőoktatási intézmények struktúrájában, működésében, de ezek a döntések főiskolánkat egyelőre nem érintik. A többi intézmény esetében a végleges döntés augusztus végén várható - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára.

Pótfelvételi: augusztus 10-ig lehet jelentkezni

Pótfelvételi: augusztus 10-ig lehet jelentkezni

2015. júl. 30.

Augusztus 10-ig és kizárólag elektronikus úton nyújthatnak be pótfelvételi kérelmet azok a diákok, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel, vagy akik az idén nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.

Diákhitel: kedvezően változtak a feltételek

Diákhitel: kedvezően változtak a feltételek

2015. júl. 29.

Eddig több mint 360 ezren vették igénybe a diákhitelt, összesen 278 milliárd forint értékben. Bugár Csaba vezérigazgató a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a hitelt felvevők 97 százaléka pontosan törleszti a részleteket, elsősorban azok nem fizetnek, akik nem fejezik be a felsőfokú tanulmányaikat.

Fontos a nyelvtudás fejlesztése - Tanárok az iskolapadban

Fontos a nyelvtudás fejlesztése - Tanárok az iskolapadban

2015. júl. 26.

Külföldi szakmai továbbképzésen vehetett részt a Széchenyi Gimnázium öt tanára. Szepessyné Azari Éva testnevelő, Péntek Klára magyar-dráma, Polányiné Boldog Katalin német-matematika, és Szeitlné Mészáros Márta francia, és Szabados Erika angol-francia-orosz szakos tanárok együtt pályáztak az Erasmus programba.

Dunaújvárosi Főiskola - A felvételi ponthatárok tükrében

Dunaújvárosi Főiskola - A felvételi ponthatárok tükrében

2015. júl. 24.

A 2015-ös normál felvételi eljárás keretében 390 hallgató nyert sikeres felvételt a Dunaújvárosi Főiskolára. Ez a szám annak tükrében is jelentős, hogy az idei érettségi átlag rosszabb, mint a tavalyi. Ennek ellenére a Dunaújvárosi Főiskola minden meghirdetett szakját nagy biztonsággal tudja indítani.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  2. Amit a címkékről tudni érdemes

  3. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  4. DSTV: matchboxok a templomban

  5. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

Videók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő