Labdarúgás: emeljük a szintet!
Legyen nyitott a tanulásra mottóval indította útjára 2014-ben az MLSZ a konferencia sorozatát, mely nyolcadik állomásához érkezett, s melynek következő előadásnapját december 10-én rendezik meg Dunaújvárosban.
Az MLSZ Edzőképző Központja 2014-ben „Emeljük a szintet” címmel szakmai konferencia sorozatot kezdett, amelynek nyolcadik előadásnapja 2015. december 10-én (csütörtökön) 9:30 – 17:30-ig Dunaújvárosban, a Főiskolán, a Campusban lesz. A programsorozatot azon edzők számára hirdette meg a labdarúgó szövetség, akik már rendelkeznek MLSZ Grassroots „C”, UEFA „B”, UEFA „A”, UEFA Elite „A” vagy UEFA Pro végzettséggel, és az elsajátított tudásanyagukat bővíteni kívánják. A konferencián azonban – előzetes regisztráció után - olyanok is részt vehetnek, akik a futballedzői hivatás iránt elhivatottságot éreznek, de még nem rendelkeznek semmilyen szakirányú végzettséggel, de ismerkedni kívánnak az UEFA- edzőképzési rendszerével.
Kép: mlsz.hu
A dunaújvárosi rendezésű előadáson számos neves szakember tart előadást, akik a hallgatóság számára nyújtanak át alkalmazható tudást azok számára, akik a rendszeres konferencia napokon és gyakorlati órákon megerősítéseket és új ismeretanyagokat szeretnének kapni. Az MLSZ képzési sorozatának célja, hogy a hallgatók komoly felkészültségű, az adott szakterületet kiemelkedően ismerő előadóktól halljanak színvonalas előadásokat.
A dunaújvárosi rendezvénnyel kapcsolatban érdemes tudni, hogy a mostani programot kifejezetten azok számára hirdették meg, akik UEFA edzői végzettséggel rendelkeznek és a konferencián való részvétellel licencmegújítást vagy kreditpont gyűjtést szeretnének megvalósítani.
A konferencia programja
Dunaújváros 2015.12.10.
|
|
|
téma |
előadó |
megjegyzés |
|
8.30 |
9.30 |
regisztráció |
Bánhegyi Károly Csáki István |
Előadó |
|
9.30 |
9.45 |
Megnyitó |
Szalai László |
Előadó |
|
9.45 |
10.30 |
Előadás: Más szemében a szálkát… |
Szalai László |
Előadó |
|
10.30 |
11.30 |
U11 képzési feladatok |
Liszkai Dezső |
Előadó |
|
11.30 |
12.00 |
szünet |
|
|
|
12.00 |
13.00 |
gyakorlati bemutató |
Liszkai Dezső UEFA B hallgatók |
Csarnok |
|
13.00 |
14.00 |
ebédszünet |
|
|
|
14.00 |
14.45 |
előadás: Funkciók a játékhelyzet megoldásokban |
Szalai László |
Előadó |
|
14.45 |
15.00 |
szünet |
|
|
|
15.00 |
15.30 |
TEQBALL bemutató |
|
Csarnok |
|
15.30 |
16.15 |
BOSUE bemutató |
|
Csarnok |
|
16.15 |
17.15 |
FUTSAL bemutató |
|
Csarnok |
|
17.15 |
17.30 |
A konferencia zárása |
Szalai László |
Előadó |
A rovat további hírei: Sport
Fényes érmek a lengyel fővárosból
2025. okt. 08.
Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.
Dupla siker az uszodában
2025. okt. 07.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.
DSTV: fociztak az ovisok
2025. okt. 07.
Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.
Éremeső Nagykanizsáról
2025. okt. 07.
Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.
Végleges a magyar vb-keret
2025. okt. 06.
Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.
Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak
2025. okt. 06.
Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Döntetlen a rangadón
2025. okt. 06.
Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.









