Megkezdődött az MMK felújítása
Az MMK 1974-ben átadott épülete talán eddigi legnagyobb szabású felújítás-sorozatához érkezett. Nem csak külsőleg szépül meg a ház, de a folyósok és a termek is sorra kerülnek.
Rohamos léptekben indultak el a Kováts Rózsa vezetése alatt álló művelődési házban a felújítások. Az igazgató asszony kérelemmel fordult a városvezetők felé, hisz a ház elég rossz állapotban van. A városi költségvetésbe is beépítették az intézmény korszerűsítését. Az idei év második felében a közgyűlés elfogadta a benyújtott indítványokat, első körben a közösségeknek teret adó épület összes ablakának cseréje valósul meg. Ottlétem alatt az első emelet régi korszerűtlen ablakaira került a sor. Az ütemezés nagyon jól sikerült, hisz naponta tudnak szintet ugrani a munkások, így a ház nyüzsgő körforgása szinte akadálymentesen, párhuzamosan zajlik.
A nyílászárók után az összes terem parkettáját cserélik, a tervek szerint igényes szép strapabíró laminált padlóra. Végül az emeletek folyosói jönnek, amiket járólappal burkolnak majd. Januártól pedig folytatódnak a munkálatok, Kováts Rózsa egyeztetve a DVG Zrt. illetékesével – aki nagyon segítőkészen és rugalmasan áll az épület felújításához- közösen a jövő évre vonatkozó munkálatokat is felmérték. A sok problémát okozó elavult villamoshálózat korszerűsítése prioritást élvez, hisz az évtizedek alatt elhanyagolt rendszer sürgős cserére szorul.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.
Napelemes rendszerek a város szolgálatában
2025. szep. 24.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.
DSTV: még zöldebb arborétum
2025. szep. 24.
Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.