Igazi példamutató nagycsaládot alkotnak Molnárék, a maguk hat fős közösségével, sőt, ha az kezdeti terveik valóra váltak volna, akkor ma éppen nyolcan lennének. Velük beszélgettünk családtervezésről, gyerekzsivajról, karácsonyról és a szívbe írt törvényekről.
Molnár Gábor kohómérnök, informatikus és fotóművész, felesége Molnárné Miklán Jolán pedig néptánc pedagógus, a Dunaföldvári Levendula Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Házasságukból négy gyermek született: Csaba (1991), Zsófia (1993), Balázs (1995) és Tímea (1999). Gáboréknál azért is érdemes látogatást tennünk, mert nevelési elveik és értékrendszerük is egyedülálló.
- Tudatosan alakítottuk, hogy nagy családunk legyen. Hat gyermeket szerettem volna, Jolán pedig nem ellenkezett. S ugyan sok mindenben nem értünk egyet, de az evidens volt, hogy hemzsegjenek a lurkók és adják meg a családi alaphangulatot.
- Így volt – mondja nevetve Jolán is, a feleség, amikor szóhoz jut. – Hat gyermeket terveztünk teljesen tudatosan, ma eggyel én, eggyel ő tartozik – majd komolyabbra fordítja a szót. – Az anyukámék kilencen voltak testvérek, és amikor összegyűlt a család a névnapok alkalmával, már gyermekként is arra gondoltam, milyen sokan, sokfélék vagyunk és mind az ő vére. Ma, elnézve a mi gyermekeinket, nem a köztük lévő különbözőségeket nézzük, hanem azt csodáljuk, hogy mennyire mások. Mindegyik más egyéniség, más személyiség, és látjuk bennük külön-külön is a mi részképességeink még teljesebb kibontakozását.
A sok gyermek nevelése áldozatokkal is jár.
- Mindig mínuszban volt a bankszámlánk, de megtanultunk ezzel élni, megvolt mindenünk – veszi át a szót Gábor. – Nem az volt fontos, hogy mekkora és milyen márkájú az autónk, hanem hogy eljussunk A-ból B pontba. Számítógépünk mindig volt, mert az munkaeszköz. A ruhákon tudtunk spórolni, mert a gyerek nem követelt tíz éves koráig új ruhákat, lényegtelen volt, hogy új-e, vagy használt. Régebben nem voltak olyan igények, mint amiket ma próbálnak a szülők betömni. Gyakran volt nálunk kis ajándék és nagy szeretet. Aztán segítettek is bennünket. Anno az eldobható pelenka luxus volt. A negyedik gyereknél viszont már nem volt kérdés. De mindenki igyekezett ellátni minket ruhákkal. Sőt, a mai napig letesznek egy-egy zacskó ruhát a küszöbünk elé.
Karácsony alkalmával minden szülőnek nagy gond, hogy mit is vegyen gyermekének. Gábor elmesélte, náluk kialakult egy szokás ezen a téren.
- Manapság elbeszélgetve a gyerekekkel, azt mondják, nem élték meg hiánynak a karácsonyokat. Mindig volt egy-két kis ruha, és vagyonokat fizettünk ki lego-ra, amivel mindenki játszhatott, de nem bánom. Amikor már tudtak olvasni, akkor mindig könyvet vettünk. Aztán ez rituálévá vált, igazi könyvkultusz alakult ki. Később együtt mentünk le a könyvesboltba, és órákig böngésztünk ott. Mára már ők tartják topon a szellemi frissességünket, ők is mutatnak nekünk írókat, könyveket, zenéket. Érdekes, hogy a könyvvásárlásnak kialakult a rítusa (névnap, szülinap, karácsony), de az elektromos kütyüknek nincs hagyománya nálunk. Megegyeztünk abban is, hogy karácsonykor nem veszünk fölöslegesen ruhákat, hanem január elején beülünk az autóba, és leárazva megvesszük ugyanazt, mint mások az ünnep előtt, és ettől még ugyanúgy szeretjük egymást. Mindig vettünk és veszünk apró ajándékokat, de nem voltunk és nem vagyunk hajlandók asszisztálni a fogyasztói társadalom cirkuszához. A szeretet nem egyenlő azzal, hogy drágán vásárolok hülyeségeket.
Az apa arról is beszélt, hogy a 2008-as válság után volt olyan időszak, amikor nem tudták milyen is lesz a karácsonyuk.
- Ez egy vasárnapi ebédnél hangzott el, és nem tört ki a pánik. Aztán bejött egy munka és szép ünnepünk lett, persze, akkor sem vált önfeledt költekezésé. A gyerekek hozzászoktak ahhoz, hogy anyagilag hullámzó a vállalkozói lét. Tudták, hogy egy-két könyv vagy társasjáték azért lesz a fa alatt, és azt is tudták, hogy akkor három napig egyfolytában játszunk. Ezt a mai napig igénylik. Amikor a gyerekek a karácsonyi mítosz mögé láttak, akkor ők is megleptek a saját kis pénzükből vásárolt gyertyákkal, vagy rajzoltak nekünk. A húsvéti locsolópénz volt az éves bevételük, amit Zsófi könyvelt precízen. Ma a kézműves dolgok felé fordultunk, vagy egy jó színházi előadásra, koncertre fizetünk be. Így voltunk Muzsikás koncerten karácsony előtt két nappal a Zeneakadémián, idén pedig szintén a Zeneakadémiára megyünk a Varázsfuvolára, Csabi fiúnk jóvoltából. Összességében arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült olyan családot kiépíteni, olyan emberi kapcsolatokat, amit ez a fogyasztói kultúra nem tud szétbombázni. Igen, az elmúlt 25 év nagy sikerélmény!
S hogy a karácsony szellemisége, a hitvilág mennyire jellemzi a családot? Erre is frappáns válaszokat kapunk.
- Csabi fiúnk 18 éves korában megkeresztelkedett, a katolikus egyházban, a saját akaratából. Ezt a döntését komolyan vettük, és ott voltunk az első sorban. De Hamvas Béla szavaival élve a vallást nem keverem össze a klérussal. Az egyházi emberek közül inkább személyekhez, hiteles emberekhez kötődöm. De szívesen díszítek fenyőt Bach: Máté passiójának hallgatása közben, ám nem mennék el egy éjféli misére. Jézus tanításai iránymutatók, iránytűk e világrendben. Azt hiszem, Jézus a tanításait beleírta a szívekbe. Éppen ezért tudjuk, valljuk, nem az tesz boldoggá, ha megveszem a legújabb kütyüt. A pénzért kapható pillanatnyi boldogság pótcselekvés. A szeretet hiányát szerencsére nekünk nem kell megvásárolnunk. Mi a személyiségünk, a szeretetünk tesszük ebbe az ünnepbe, éppen ezért teljesen mindegy milyen színű a karácsonyfa és mi van alatta.

