„Szótlan magyar hűség”

1919. augusztus 18-án a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai megszállják a Vas vármegyei Szomorócot. A falu színmagyar református közössége egy pillanatig sem nyugszik bele a megszállásba. Alig két hónappal a községet az anyaországtól végképp elszakító trianoni békediktátum megszületése után, 1920. augusztus elsejére virradóra aztán váratlan dolog történik. Éjfélkor fegyverropogás veri fel a falut. Helybéli, javarészt fiatal felkelők, a szomszédos Kercáról érkezett férfiak és a Rankay József hadnagy vezette helyőrségi katonák a titokban előkészített, váratlan támadással kiűzik a betolakodók csapatát.

Szó mi szó, az újonnan megszerzett szabadság nem tartott sokáig – a nagy erőket átcsoportosító, s így döntő fölénybe került szláv csapat hamarosan visszatért és ismét birtokba vette a községet. A felkelők egy része elmenekült, akiknek ez nem sikerült, azokat börtönbe vetették. Látszólag tehát eredménytelen volt a merész akció – de mégsem! A Határmegállapító Bizottság ugyanis éppen a falu lakóinak bátorságára tekintettel döntött úgy 1922-ben, hogy Szomoróc visszatérhet a csonka hazába. A később a szomszédjával Kercaszomor néven egyesült település 2008-ban az Országgyűléstől a Legbátrabb Község kitüntető címet kapta.

Nincs rá a történettudomány által megalapozott bizonyosság, de megkockáztatom: ez a bátorságpélda akárcsak egy kevéssel is, de befolyással lehetett a Sopron sorsáról döntő népszavazás kimenetelére. 1921. december 14-én kezdődött és három napon át zajlott a voksolás. Ennek eredményeként a város, valamint a település részét alkotó Sopronbánfalva és az ősi Brennbergbánya, meg a környező hét falu lakóinak többsége a magyar nemzeti közösségben való maradására voksolt. 257 négyzetkilométernyi magyar föld került vissza; ez volt a trianoni szerződés egyetlen jelentősebb területi revíziója. Az országgyűlés 1922-ben a Leghűségesebb város címmel ruházta fel Sopront.

A soproni győzelem egy kisebb lavinát indított el: a trianoni döntés által Ausztriának ítélt területen Kisnardától Magyarkeresztesig, Szentpéterfától Ólmodig tíz átcsatolt falu lakói lázadni kezdtek. Kitartó tiltakozásuk sikert hozott, és a kikényszerített népszavazást követően 1923-ban e falvak is visszakerültek az anyaországhoz. A visszatérést szorgalmazó mozgalomban vezérszerepet játszott Szentpéterfa is kiérdemelte a hűség elismerését, a Communitas Fidelissima címet.

De vissza Sopronhoz: a város közhivatalaiban mindig is kétnyelvű ügyintézés zajlott, érhetően, hisz a polgárok jelentős hányada német ajkú volt. Mégis, a döntő többség, a szavazók 73 százaléka a Magyarországhoz való tartozásra voksolt. 1946-ban aztán több ezer német anyanyelvű polgár megtapasztalhatta az új hatalom „háláját”: a tömeges kitelepítéssel megfosztották őket városuktól, kizsuppolták őket az országból.

Az I. világháború legendás lovas ezredének, a hősi halált halt Nádasdy-huszároknak a soproni emlékművén olvasható felirat a „szótlan magyar hűségről” beszél. Erre az elköteleződésre emlékezünk minden évben e napon, azóta, hogy 2001-ben a kormány december 14-ét a Hűség Napjává nyilvánította.