Az Adománykuckó nem csak az embereken segít
Az Adománykuckónak felajánlott kutyatápot még az ünnepek előtt átadták az Első Magyar Állatjogi Alapítványnak.
A Római városrész szívében található Adománykuckó nem csak a városlakóknak nyújt segítséget. Irodájukban megtalálható a ruhaneműtől kezdve a tartós élelmiszerekig minden, segítenek hajléktalanoknak, megszorult, rossz helyzetben lévő családoknak is. Emellett az állatvédelem is fontos szerepet tölt be életükben. Egész évben gyűjtenek a paksi állatmenhelynek és segítik a városi kutyásokat is. Decemberben közel 105 kilogramm tápot adományoztak nekik a jótékony állatbarát helybéliek. Ezt a tetemes mennyiséget a csapat felajánlotta a baracsi telephelyű Első Magyar Állatjogi Alapítvány részére, mely alapítvány nem csak állatok megmentésével foglalkozik, de nagy hangsúlyt fektet azok megfelelő gazdihoz való adására is. Gál Roland önkormányzati képviselő és Bilinszky Ágnes állatvédő átadta az ünnepi adományt Létai Attilának az alapítvány képviselőjének, majd közösen az önkéntesekkel bepakolták a kivonulós állatmentő autóba a több mint száz kilo kutyaeledelt.
Adományainkat minden vasárnap beadhattuk a Római advent rendezvényein, hisz külön asztallal vonultak ki, ahol bármilyen felajánlást szívesen fogadtak. Történet a történetben, hogy a szemünk láttára fogtak be egy hetek óta kóborló négylábút. Amíg a Váci úton javában folyt az ünnepi műsor a hangzavar odacsalogatta a kutyát egy egy jó falat reményében. A szemfüles állatvédők pedig kiszúrták a közösségi portálon sokszor látott kutyát. A sikeres akció eredményeképp a gazdi tíz perc alatt a helyszínre is ért. Kosik Lilla és Bilinszky Ágnes több jó tanáccsal is ellátták az idős urat.
A rovat további hírei: Közélet
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.











