Újra járható a Temető utca
Elkészült a Temető utca 18. szám előtti csapadék-vízelvezető rendszer rekonstrukciós munkája – tájékoztatta portálunkat Nagy Zsolt, a DVG Zrt. vállalkozási, műszaki és ingatlankezelési ágazatvezetője.
Hangsúlyozta, hogy a téli időszak beálltával sokkal szigorúbban kell betartani a technológiai folyamatokat a tartósság érdekében:
-A csapadékvíz elvezetés felújítása a Temető utca 18-as számú ház előtt, a régi, acélrácsok és alépítmények elbontásával kezdődött. Társaságunk megtervezte és kivitelezte a csapadék-vízelvezető rendszert, melybe ACO típusú (nehéz közúti forgalomra méretezett) folyókaelemek és öntöttvas rácsok lettek beépítve. Az új csapadék-vízelvezető rendszer alépítményi részét is megerősítettük, majd teljes pályaszélességben új aszfaltburkolatot építettünk ki. A kivitelezést nehezítette, hogy a bontás során előre nem látható akadályokba is ütköztünk, és egy monolit vasbetonszerkezet is kellett a régi akna elemek összekötésére. Az időközben megérkezett téli időjárás sem segítette az egyes technológiai szünetek betartását, amit pedig ilyen építményeknél rendkívül fontos! Csütörtök reggeltől engedhető rá gépkocsi forgalom, ám a teherjárművek és az autóbuszok továbbra is a Frangepán utcán közlekednek majd, mert a hideg időjárás miatt a kötési időket meg kell várnunk.
Hingyi László, körzet képviselője elmondta, többször kellett már javítani az utcát, az ott lévő acélrácsok a nagy forgalom miatt csattogtak, amely zavartak az ott lakók nyugalmát. Bíznak benne, hogy ez a most elkészült munkálat hosszú távú megoldást jelent, és akkor az utca más szakaszain is elvégzik ugyanezt a javítást.
A rovat további hírei: Közélet
A szerződés után kezdődhet az átképzés!
2025. máj. 01.
Újabb szakaszába lépett az Európai Unió közvetlen pályázati projektje, a SteelCityZen, amelyben Dunaújváros konzorciumvezetőként fogja össze 9 ország 11 városát. A program munkahelyteremtésről és átképzésről szól. Az aktuális részletekről Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester számolt be.
Dr. Kemény János lett a Dunaújváros Díszpolgára cím kitüntetettje (galériával)
2025. ápr. 29.
Évtizedes praxis, legendás életút – a népszerű gyermek-háziorvos vehette át a város születésnapján rendezett ünnepség keretében az önkormányzat meghatározó elismerését a Bartók színháztermében ma délután. Az ünnepségen felavatták a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobrot is az intézmény melletti parkban.
24 tonna lomtól szabadult meg a Barátság városrész
2025. ápr. 28.
A tavaszi lomtalanítási sorozat a mögöttünk hagyott hétvégén, szombaton folytatódott. Szántó Péter önkormányzati képviselő Mezei Zsolttal és Tóth Kálmánnal közösen segítette és koordinálta a Barátság városrészben lakókat.
Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján
2025. ápr. 28.
A Dunaújváros Díszpolgára cím ünnepélyes átadásával, valamint a Táncos című szobor avatásával ünnepeljük a város születésnapját a Bartók Kamaraszínházban, majd a színház melletti ligetben kedden délután. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó.
DSTV: húsvéti haltelepítés
2025. ápr. 26.
Bár húsvétkor a legtöbb család asztalán a főtt sonka dominált, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület jóvoltából biztosan halat is fogyasztottak a dunaújvárosiak. Az ünnep előtt ismét halat telepítettek a horgászterületekre, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
Gazdasági kérdésekben közérthetően
2025. ápr. 25.
Folytatódott a méltán népszerű Dunaújvárosi Estek programsorozata a Városháza „C” szárnyában. A sorozat áprilisi vendége Surányi György korábbi jegybankelnök volt csütörtökön délután – előadását nagy érdeklődés övezte. A jelenlévők fontos pénzügyi kérdésekre is választ kaphattak.
A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás
2025. ápr. 24.
Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata. A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!