Dunaújváros Hetilap

A mobil feladja a csekket

doszerk - 2016. január 24. 16:20

Több mint tízmillió csekket fizettek be a polgárok bankkártyával a postán, összesen kilencvenhét milliárd forint értékben.

A Magyar Posta Zrt. tavaly nyáron lecserélte ötezer POS-terminálját, és lehetőséget teremtett a bankkártyás fizetésre, amelyet egyre többen is használnak. Szintén a tavalyi év újítása között volt az is, hogy kötelezővé tette a QR-kód feltüntetését a csekkeken. A posta telefonos applikációjának segítségével 370 ezer csekket fizettek be az ügyfelek a QR-kód által, mintegy három és fél milliárd forint értékben. A csekk QR-kódos befizetések többsége munkaidőn kívül és munkaszüneti napokon történt.

 

A rovat további hírei: Közélet

Megnyílt a Béke városrész postája

Megnyílt a Béke városrész postája

2024. nov. 27.

A tervezett időpontban, tehát november 26-án reggel nyolc órakor megnyílt a Március 15. téren lévő postahivatal, ezzel pedig a Békében élők visszakapták a városrész postáját. A nyitás pillanatát egészen komoly érdeklődés, sőt sorállás jellemezte.

Fontos a tűzvédelem, de a törődés mindennél többet ér

Fontos a tűzvédelem, de a törődés mindennél többet ér

2024. nov. 26.

A Pentelei Nyugdíjas Klub minden hétfőn klubdélutánt tart a Pentele Klubházban. A szokásos heti összejövetelen ezúttal részt vett Orosz Csaba, a Pentele városrész önkormányzati képviselője is, aki rövid tűzvédelmi tájékoztatót tartott a nyugdíjas klub tagjainak.

Ha jön és ellenőriz a kéményseprő…

Ha jön és ellenőriz a kéményseprő…

2024. nov. 26.

A balesetek elkerülése, illetve az egészségügyi, élet-, és vagyonbiztonság érdekében fontos a kémények tisztán tartása, rendszeres ellenőrzése. A társasházakban és családi házas övezetben is a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve végzi az égéstermék-elvezetők rendszeres ellenőrzését.

Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás

Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás

2024. nov. 25.

Csőtörés miatt elmarad a tanítás a Dózsa iskolában, adta hírül az intézmény közösségi oldalán megjelent tájékoztató. Gyorshír, de igyekszünk mihamarabb további részletekkel szolgálni!

Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton

Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton

2024. nov. 25.

Véglegesítette a város egyik fő közlekedési útvonalával kapcsolatos közleményét a DVG Zrt. Várhatóan december közepéig módosul a forgalmi rend a Szórádon – méghozzá keddtől!

A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"

A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"

2024. nov. 24.

Terjedelmes összegzést tett közzé a város önkormányzata a térség legnagyobb foglalkoztatójának helyzetéről a nagy közösségi portál hivatalos felületén. A vasmű helyzetének megoldása nem tűr halasztást, írják.

November 26-án nyit a Béke városrészi posta

November 26-án nyit a Béke városrészi posta

2024. nov. 23.

Egészen pontosan kettő esztendő telt el azóta, hogy bezárt a Dunaújváros 8-as, azaz a Béke városrésziek postája, ami a SPAR áruházban üzemelt. Akkor azt mondta a Magyar Posta, hogy ideiglenes az intézkedés, meg hogy spórolnak.