A két éve elhunyt drámaíró, Urs Widmer darabjának, a Top Dogsnak a bartókos előadását a Katona József Színház 2002-es adaptációja után joggal választották be 2015 legfontosabb negyven színházi előadása közé. A döntést indokolják is Sebestyén Aba rendező élvezhető egységgé komponált jelenetei, tréning-epizódjai.
Csadi Zoltán (Sebastian Silver) színész így emlékszik a mindenki által izgalmasnak tartott próbafolyamatra:
-A próbafolyamat során egy másfajta színházi nyelvvel ismerkedtünk. A rendezővel együtt alakítottuk át a dráma szerkezetét, beékeltünk új jeleneteket, s húztunk az eredetiek közül. A próbák során sokat improvizáltunk és komoly szerep jutott a mozgásnak, a közös éneklésnek is. Ez a produkció a stílusok és a formák különös keveredése, ez adja a különlegességét. Számomra, arról beszél az előadás, hogy mindannyian élünk meg nehéz pillanatokat az életben, s van, amikor kilátástalannak és végérvényesnek tűnik minden, de nem szabad feladni. Mindig lehet újra kezdeni, még a legreménytelenebbnek tűnő időszakok után is, csak merni kell őszintének lenni és szembenézni önmagunkkal, a hibáinkkal és vállalni a felelősséget.
Nos, a Top Dogs valójában a kilencvenes években már karakterré érett és kirúgott felsővezetői nagykutyáknak olyan (társadalom)kritikai megjelenítése, ami éppen Svájcból megfogalmazva lakmuszpapírnak is tekinthető szinte az élet valamennyi versenyközösségre. Gasparik Gábor (Patrik Stihl) szerint a darab egyáltalán nem veszítette kilencvenes évek béli aktualitását:
-Ami számomra izgalmassá teszi az egészet, hogy nem a hétköznapok dolgos embereivel mutatjuk be ezt az élethelyzetet, hanem topmenedzserekkel. Akik valóban megélik a fent és a lent élményét. A különbségeket általuk lehet jobban megérezni, akiknek egy ilyen rehabilitációs intézetben „van is pofájuk kimondani mindazt”, amit más talán nem. Drámának, dráma, hiszen ahogy megismerjük a szereplők történeteit, egész komoly mélységek tárulhatnak elénk. Kicsit ironikus, kicsit szatirikus drámai mű. Az én karakterem egy volt sportoló, aki, miután elvesztette munkáját, döbben rá, hogy a munkájába és az autójába volt szerelmes. És ez nem olyan, mint amikor elvesztesz valakit. Nehéz volt ezt az abszurditást megfogni és visszaadni a közönségnek.
Azt az abszurdságot, ami korosztálytól és munkahelyektől függetlenül személyre szabottan jelentkezik korunk emberénél, a személyiséghez kapcsolható történetekkel. És talán éppen ettől élvezhetőek még a reklámbetétek könnyfakasztóan ironikus beékelései is.
Lapis Erika, Csadi Zoltán, Fritz Attila, Gasparik Gábor, Kiss Attila, Tőkés Nikoletta, Gulyás Hermann Sándor, Polgár Lilla előadásában pedig olyan élményben lehet részünk, ami után vagy nem tudtunk megszólalni, vagy a kibeszélés izgalma kerít minket hatalmába. Egy biztos, közömbösek biztos, hogy nem maradunk. Február 2-án, kedden erről bárki meggyőződhet a Bartókban, az esti előadáson.
