Felsőoktatás - Nem emelkednek a ponthatárok

doszerk - 2016. január 22. 7:41

A felsőoktatási államtitkár kiemelte: idén a hallgatóknak a felvételi eljárásban nem kell változásra számítaniuk, a minimum ponthatár továbbra is 280 pont lesz. Ennek oka, hogy úgy értékelték, az emelés elérte célját - tette hozzá Palkovics László. 

A felsőoktatási államtitkár kitért arra is, hogy a hallgatók idén a jelentkezéskor három helyre ingyenesen adhatnak be kérelmet. Palkovics László kifejezetten pozitívan értékelte a hallgatókkal, illetve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával kialakított viszonyt.

Köszöntőjében rámutatott: az elmúlt mintegy két évben nagyon sok minden történt a felsőoktatásban. Minden változás a hallgatókért van - fogalmazott. Egy ilyen nagy rendszernél ugyanakkor nem lehet csupán két-három évben gondolkodni, hosszabb távra kell tervezni, ez az egész társadalom érdeke - mondta. Szólt arról, hogy három részletben, 27 százalékkal nőnek az oktatói jövedelmek, majd felidézte a kancellári rendszer bevezetését, a szakstruktúra átalakítását, a konzisztóriumok létrehozását. Kiemelte: ezek a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó lépések azt szolgálták, hogy a felsőoktatás finanszírozható legyen.

Most a tartalmi változások következnek - közölte, hangsúlyozva, hogy a Magyar Rektori Konferenciával egyetértésben alakítják át a képzési és kimeneti rendszert. A felsőoktatási államtitkár célként jelölte meg, hogy lényegesen jobb diplomát kapjanak a jövőben a hallgatók.

A kiállítás megnyitóján kanadai és magyar felsőoktatási megállapodást írtak alá. Palkovics László elmondta: a felsőoktatásban jelenleg a hallgatók 8 százaléka külföldi. Az a cél, hogy vonzóvá tegyék a magyar felsőoktatást és egyidejűleg a magyar hallgatók is minél nagyobb létszámban vegyenek részt külföldi részképzéseken - közölte, és utalt a különböző támogatási formákra, köztük az Erasmus- és a Campus Mundi programra, utóbbira kilencmilliárdos ösztöndíjkeret áll rendelkezésre.

A rendezvényen szándéknyilatkozatot írt alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) képviselője. Az egyezmény célja az ipari igényeknek megfelelő autonóm járművek fejlesztése és a kutatók képzése.

A szombatig tartó Educatio kiállításra az idén több mint negyven magyar és csaknem negyven külföldi felsőoktatási intézmény készült standdal, de szakképző intézmények és nyelviskolák is jelen vannak a rendezvényen, a fővárosi SYMA rendezvényközpontban. Az érdeklődők az egyetemek, főiskolák standjainál megismerkedhetnek a többi között a felvételi követelményekkel, a választható tárgyakkal, a kollégiumi lehetőségekkel, az ösztöndíjakkal, a hallgatói élettel vagy akár az elhelyezkedési esélyekkel is.

A rendezvényen képviselteti magát a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány (KMA) is. Az E17-es standon a látogatók betekintést nyerhetnek a közszolgálati média alkotó folyamataiba, megismerkedhetnek a KMA képzéseivel, valamint jelentkezhetnek a közszolgálati médiaszerkesztő szakirányú továbbképzésre.

Forrás,fotó:MTI

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: műhelymunka a Vasváriban

DSTV: műhelymunka a Vasváriban

2025. nov. 25.

Izgalmas foglalkozások sora várt a Vasvári alsós nebulóira a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ Tanító munkaközössége szervezett játékos, közösségi programokkal tarkított műhelymunkát az iskolában. Hangkép.

 

Pályaorientációs nap és irodalmi kávéház a Pannon Oktatási Központban

Pályaorientációs nap és irodalmi kávéház a Pannon Oktatási Központban

2025. nov. 22.

Sűrű programot bonyolított a napokban a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma: szerdán különleges pályaorientációs nap helyszíne volt az intézmény, csütörtökön egy volt diák főszereplésével irodalmi kávéházat rendeztek.

DSTV: Széchenyiről a Móriczban

DSTV: Széchenyiről a Móriczban

2025. nov. 20.

Történelmi vetélkedő helyszíne volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola az MTA alapításának 200. évfordulója alkalmából, derül ki a DSTV összegzéséből. Azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy a vetélkedő központjában Széchenyi István élete és műve állt. Hangkép.

 

Folytatta érzékenyítő sorozatát a Rosti iskola

Folytatta érzékenyítő sorozatát a Rosti iskola

2025. nov. 16.

2023 óta töretlen sikerrel üzemel, a közelmúltban újra több intézménybe látogatott a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola népszerű érzékenyítő, szemléletformáló kezdeményezése. Az "Érezd át!" program minden ízében különleges kísérlet – az alábbiakban az is kiderül, miért!

DSTV: itt az őszi szünet!

DSTV: itt az őszi szünet!

2025. okt. 28.

A napokban kicsit megváltozott a város jellege – kevesebb fiatalt látni az utcákon, kicsit nyugodtabbá vált a közlekedés is, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem történt semmi különös: megkezdődött az őszi szünet. Emlékeznek még, hogy jó pár évvel ezelőtt ez az esemény még nem létezett? Hangkép.

Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)

Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)

2025. okt. 21.

Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.

DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda

DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda

2025. okt. 13.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.