Dunaújváros Hetilap

Feltámadt az ingatlanpiac

doszerk - 2016. január 4. 12:55

A válságot követő időszak legeredményesebb ingatlanpiaci éve volt a 2015-ös a Duna House (DH) szerint, az ingatlan franchise hálózat saját becslése szerint tavaly 135 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami 20 százalékkal meghaladta a 2014-es forgalmat írja az OrientPress Hírügynökség (OPH).

A cég közleménye kiemeli: tavaly az utolsó negyedévben 32 434 ingatlan adás-vétel történt, ami egy százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. A forgalomban nem érvényesült szezonalitás, vagyis az erősödő negyedévek helyett nagyjából azonos, de erősnek mondható forgalom zajlott minden negyedévben.

Decemberben országosan 10 039 ingatlan adás-vétel bonyolódott le, ami az egy évvel korábbinál 1,8 százalékkal több.

Tavaly a legtöbb, 12 355 adás-vétel júliusban volt, de márciusban, áprilisban, júniusban is 12 ezernél több lakás cserélt gazdát. A legkevesebb ügyletet, 9040-at január hozta a múlt évben, de 2014-ben hét hónap is szerényebb forgalmat mutatott.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

A Rómain folytatódik a lomtalanítás

A Rómain folytatódik a lomtalanítás

2025. nov. 06.

Egyúttal erre a naptári évre be is fejeződik az önkormányzat népszerű sorozata a szombati akcióval. A városrész négy gyűjtőpontján várják a lomokat 8-14 óra között, tételes lista a hajtás után!

 

DSTV: újabb útfejlesztési tervek

DSTV: újabb útfejlesztési tervek

2025. nov. 06.

A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.

 

Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok

Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok

2025. nov. 05.

Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.

Jót futott a város – szép eredménye lett

Jót futott a város – szép eredménye lett

2025. nov. 05.

Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.

A szabadságharc eltiprására emlékeznek

A szabadságharc eltiprására emlékeznek

2025. nov. 05.

Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!

A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira

A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira

2025. nov. 04.

Bensőséges és fájdalmas, egyúttal a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a világháborúk áldozatai előtti tiszteletadás jegyében a Pentele Baráti Kör még múlt pénteken. Három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak.

Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út

Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út

2025. nov. 03.

A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.