Szinte minden iskolában január 22-én zárják az első félévet, amelyet tantestületi értekezletek követnek. Ahol az óraszámok miatt szükséges, ott elkészítik az új órarendeket is. Az iskolák január 29-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről.
Százhatvanhét helyi szakmabeli
Országos szinten negyven szakmában több mint ötezer-hatszáz diák jelentkezett a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre. Városunkat képviselve idén húsz szakmában százhatvanhét tanuló nevezett hét iskolából: a Dunaferrből, a Kereskedelmiből, az Aduból, a Lorántffyból, a Rudasból, a Hildből és a Pentelei szakiskolából. Az írásbeli feladatokat február 10-ig javítják ki, amikor is eldőlt, hogy kik jutnak tovább az elődöntőkre. Onnan a válogató versenyek, s végül április 18-20. között kerül sor a döntőre.
Tücsökzene és háború
Az új év kezdetével elindult a Móricz iskola egyik akciója is, a Tücsökzene. Ennek keretében a móriczos diákok keresik fel délelőttönként a városi óvodákat és egy kis rögtönzött műsort adnak a piciknek. Természetesen nem csak a legkisebbekre gondolnak. A héten ugyanis lebonyolították a Kazinczy szépkiejtési verseny házi döntőjét is, amelyre a felső tagozatosok közül tizennyolc tanuló nevezett.
Január 22-én egy rendhagyó, hagyományőrző napot tartanak a II. Világháborús Amerikai Katonai-Polgári Hagyományőrző RKE részvételével. A hagyományőrző egyesület elhivatottan őrzi a II. világháborús amerikai és angol katonai hagyományokat, eredeti és korhű egyenruhákat, felszereléseket mutatnak be a helyszínen. Emellett a résztvevők elé varázsolják az 1940-es évek nyugati szövetségeseinek katonai kultúráját, és rendszeresített eszközeiket.
Csalogat az iskola
Iskolanyitogató foglalkozásokat szerveznek több városi általános iskolában is. Az Arany iskolában január 26-án lesz ismerkedő foglalkozás, amelyen bemutatkoznak a nagycsoportos óvodásoknak és szüleiknek a leendő tanító nénik. A Béke városrészi iskolában három osztályt terveznek indítani, úgymint angol-, matematika-, és valamint rajz- és vizuális kultúra tehetségfejlesztést. A Vasvári iskolában szintén egy ismerkedéssel egybekötött, játékos foglalkozással indul az ovisok toborzása. Az első foglalkozásra január 21-én 15:30-tól kerül sor. A második alkalom pedig február 10-én, szerdán lesz.

