Lebontják a Déli pályaudvart?
Nemsokára megszűnhet a budapesti Déli pályaudvar, lebonthatják – értesült a Magyar Hírlap kormányközeli forrásokból. A lap úgy tudja, a mostani építmény helyét a Délivel határos Vérmező park „folytatása” foglalhatja el.
A Magyar Hírlap úgy tudja, a Déli pályaudvar lebontásakor a vasúti síneket is felszednék és P+R parkolót létesítenének. Ez azért lenne praktikus, mert a Budára érkező autósok, letéve kocsijukat, tömegközlekedéssel érhetik el majd innen a belvárost. A Délit jelenleg több villamos- és buszjárat is érinti, s a 2-es metró végállomása is itt van.
A lap szerint a pályaudvar szerepét a kelenföldi veszi majd át. Ez az állomás akkor is jól vizsgázott, amikor a Délit falomlás miatt le kellett zárni, szerepe pedig egyértelműen megnőtt azóta, hogy megnyitották a 4-es metrót, amelynek itt van az egyik végállomása.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.